Oktatás

22
febr

Kerületi tanárok is tiltakoztak

A kormány oktatáspolitikájával szembeni ellenállás a kerületünket is elérte. Ma a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium pedagógusai álltak ki a sztrájkhoz való alapjoguk mellett, tegnap pedig a Károly Róbert Általános Iskola tanárai tiltakoztak. 

10
febr

Az Ítélőtábla szerint jogellenes volt a pedagógussztrájk

A tanárok január utolsó napján tartottak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szerint jogellenes volt. Pedig az elsőfokú bírósági ítélet jogszerűnek tartotta a tiltakozást.

26
jan

A gyerekek lelke fontosabb, mint a tananyag

Az elsődleges, hogy megbízom a gyerekben – vallja Balatoni József, közismert nevén Jocó bácsi, az Újpalotai Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium történelemtanára. A tanítás mellett regényeket ír, az élménypedagógia szószólója.

25
jan

Iránytű az SNI-s gyerekekhez

Hogyan tud az önkormányzat védőhálót nyújtani a különleges bánásmódot igénylő gyerekeknek és családjaiknak? Többek között erről is szó volt azon a szakmai egyeztető fórumon, melyet január 21-én tartottak a XV. kerületi polgármesteri hivatalban: A sajátos nevelési igény (SNI) és ami mögötte van címmel. 

19
okt

Üzenet az utókornak

Üzenetet és jó pár ajándékot küldtek a Károly Róbert Általános Iskola diákjai az utókornak. Az idén hatvanesztendős intézmény növendékei mindezt abba a különleges ereklyetartóba helyezték, melyet az egyik szülő, Gitta János Zoltán szobrászművész készített, és amelyet a jubileum alkalmából, október 15-én a főbejárat előtti kis udvaron avattak fel.