egyéb

15
máj

Zebrákkal a nagyobb biztonságért

Évről évre kiemelt feladat a közlekedés biztonságosabbá tétele. Ezért az önkormányzat fejlesztési programjában rendszerint szerepel új gyalogátkelőhelyek létesítése. A feladatot a kerület évek óta átvállalja a fővárosi önkormányzattól a gyalogosok biztonságos közlekedésének biztosítása érdekében.

Idén sem lesz ez másként, ebben az évben két helyszínen épülhet új zebra.

14
máj

Új szervező régi kihívások

A Magyar Vöröskereszt május 6-án ünneplte 140. születésnapját. A XV. kerületi kirendeltségének új szervezőjével, Nagy Helgával többek között erről is beszélgettünk.

A Magyar Vöröskereszt tevékenységi köre két fontos pilléren, az adományosztáson és a véradások szervezésén alapul.

– Jelenleg csak tartós élelmiszer csomagokkal tudjuk segíteni a rászoruló családokat, mert a ruhaosztást a járvány miatt fel kellett függesztenünk. Szeretnénk minél több adományozót bevonni a programba, sajnos a járvány következményeként egyre több család szorul támogatásra– mondta Nagy Helga.

13
máj

Megszúrtak egy férfit Újpalotán

A helyszínen elfogták a késelőt.

13
máj

Lehoczky Zsuzsát választották a nemzet színészévé

Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai.

12
máj

Ha engedik, idén is lesznek táborok

Sok szülőnek okoz gondot a gyerekek nyári elfoglaltságának, felügyeletének, hasznos időtöltésének megszervezése. Éppen ezért fontosak azok a táborozási lehetőségek, amit az önkormányzat, illetve a művelődési házak tudnak nyújtani. Sokan érdeklődtek az idei alternatívákról, ezért utánanéztünk, mire számíthatunk. Fontos azonban tudni, hogy a nyári táborokról május közepén dönt a kormány.

Az már bizonyos, hogy a koronavírus járvány miatt az idei nyári szezon sem lehet még olyan, mint amit évekkel korábban megszoktunk. Az önkormányzat nyári, ottalvós táborait – Bernecebarátiban és Siófokon – sajnos idén sem lehet megtartani.

Ha azonban a kormány rábólint, a családoknak nyújtandó segítségként az önkormányzat július 1. és augusztus 20. között megszervezi a kerületi napközis tábort.