Új szervező régi kihívások

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A Magyar Vöröskereszt május 6-án ünneplte 140. születésnapját. A XV. kerületi kirendeltségének új szervezőjével, Nagy Helgával többek között erről is beszélgettünk.

A Magyar Vöröskereszt tevékenységi köre két fontos pilléren, az adományosztáson és a véradások szervezésén alapul.

– Jelenleg csak tartós élelmiszer csomagokkal tudjuk segíteni a rászoruló családokat, mert a ruhaosztást a járvány miatt fel kellett függesztenünk. Szeretnénk minél több adományozót bevonni a programba, sajnos a járvány következményeként egyre több család szorul támogatásra– mondta Nagy Helga.

Az új szervező elmondta, rövid idő alatt  érzékelte, hogy a XV. kerületben erős a közösségi összefogás. Ennek köszönhetően mindig is hatékony volt a kirendeltség együttműködése a helyi civil és szociális szervezetekkel.

– Sajnos, a járványügyi szabályozások miatt nagyon leszűkült a lehetőség a véradások szervezésére. Pedig most minden eddiginél nagyobb szüksége van vérre a hazai egészségügynek. Ezért megpróbálunk minden lehetőséget kihasználni, hogy az egészségügyi szabályok betartásával véradásokat szervezzünk, de várjuk azon intézmények jelentkezését is, amelyek lehetőséget biztosítanának véradások szervezésére – jegyezte meg az új szervező .

 Nagy Helga a XV. kerületi kirendeltség új szervezője  Fotó:XVMÉDIA, Vargosz

 

 

 

 

 

Comments are closed.