FORDULAT A SZILAS LIGET ÜGYÉBEN

Átlagos olvasási idő: 4 perc

Értesülések szerint meghiúsulhat a Szilas Liget lakópark építése, legalábbis az, amelynek még tavaly adott zöld utat az Orbán-kormány. A helyi képviselő-testület pedig június elejei rendkívüli ülésén arról döntött, hogy felmondják a Bayerrel kötött korábbi, fejlesztéseket célzó megállapodást.

Helyezzék hatályon kívül azokat a rendeleteket, amelyekkel az Orbán-kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Szilas Liget lakópark építését. Cserdiné Németh Angéla kezdeményezésére június elejei rendkívüli ülésén az Alaptörvény, illetve az Önkormányzati törvény rendelkezéseire hivatkozva kéri ezt a kormánytól a képviselő-testület.

A polgármester javaslatával hét képviselő előterjesztését egészítette ki, akik azt kérték, hogy a kerület első embere vizsgáltassa felül a „Szilas Liget Lakópark beruházáshoz kapcsolódó fejlesztési megállapodás jogszerűségét”, kezdeményezzen tárgyalásokat a beruházóval annak érdekében, hogy ezt a megállapodást közös megegyezéssel megszüntessék. Amennyiben ez utóbbira nem hajlandó a beruházó, indítson pert a kerület.   

Pálmai Attila, az Az Élhető XV. képviselő csoport vezetője, illetve Farkas Edit, Gyurkó Dániel, Hegymegi Anita, Lukács Gergely frakciótagok, valamint Pósa András és Szilvágyi László, a Zöld 15 képviselői kezdeményezték a rendkívüli ülést. Mindezt azért, mert mint az előterjesztésükben fogalmaztak, a „Szilas Liget lakópark ügye a kerület „egyik legsúlyosabb településfejlesztési és környezetvédelmi kérdése”. Véleményük szerint a „képviselő-testület valamennyi tagjának – politikai hovatartozástól függetlenül – felelőssége, hogy egyértelmű álláspontot képviseljen a kerület élhetőségét, környezeti értékeit, közlekedési infrastruktúráját és közösségi érdekeit jelentősen érintő beruházás kapcsán”. Miután a jelenlegi fejlesztési elképzelések nem egyeztethetők össze a helyben élők érdekeivel, az önkormányzati kötelezettségvállalások „indokolttá teszik a megállapodás teljes körű jogi felülvizsgálatát”. 

Cserdiné Németh Angéla javaslatára azt is kéri a kormánytól a testület, hogy az építkezést csak a hatályos településrendezési és építési, valamint a helyi építési szabályoknak megfelelően engedélyezzék. A polgármester arra emlékeztetett, hogy az előző kormány tavaly október 6-án nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Szila Liget lakópark építkezését. Így a beruházóval szemben „teljesen eszköztelenné” tették a kerületet. Magyar Péter kormánya május 14-én elrendelte az egyes kiemelt beruházások és az azokkal kapcsolatos döntéshozatali folyamatok teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát. „Ugyanakkor sajnálatos módon e felülvizsgálat határidejére semmilyen határidőt nem szabott meg”. A határozatban annyit rögzítettek, hogy „folyamatos”. A lakópark építése azonban heteken belül megkezdődhet, ezért van szükség arra, hogy a korábbi kormányrendeletet mielőbb hatályon kívül helyezzék és a beruházás csak az általános, illetve az önkormányzat által elfogadott építési szabályok figyelembevételével valósulhasson meg.

„A Szilas Liget lakópark beruházás körül kialakult politikai vita során sokan próbálják úgy beállítani a helyzetet, mintha a XV. kerület vezetése akarta volna ezt, és az önkormányzat szabadon dönthetett volna a beruházás sorsáról” – fogalmazott a vitában Cserdiné Németh Angéla. A polgármester ismét elmondta, hogy sem az önkormányzat, sem maga nem akarta, hogy ez a lakópark ilyen formában megépüljön. Szakemberek dolgoztak és dolgoznak azon, hogy a kerületben a kiemelt beruházások emberi léptékűek legyenek. Hangsúlyozta, hogy a hatályos jogszabályok okán az önkormányzat „keze” meg volt és még most is meg van kötve, amit korábban a TASZ jogásza szintén elmondott az itt élőknek. Miután többen hangoztatták, hogy ezt a beruházást meg lehetett volna állítani, a polgármester megkérdezte: milyen jogi eszközökkel tehették volna ezt, amire eddig nem érkezett válasz. Cserdiné Németh Angéla arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bayer építkezéssel kapcsolatba 44 dokumentum található az önkormányzat honlapján, azok legtöbbje olyan levél, amelyben tiltakoztak a beruházás ellen, illetve annak veszélyeire figyelmeztették az illetékeseket. 

A polgármester arról beszélt, hogy az Orbán-kormány kiemelését követően két lehetőség állt az önkormányzat előtt: „politikai jelszavakat gyártunk”, vagy „alkalmazkodunk a jogi realitásokhoz”. A kerület vezetése az itt élők érdekében az utóbbit választotta. Azt is megismételte: a megállapodás nem a beruházás támogatásáról szólt, hanem arról, hogy a kerület ne maradjon teljesen eszköztelen egy olyan beruházással szemben, amelyet nem tud megakadályozni. 

Az áprilisi választások után a polgármester levélbe szólította fel Balázs Attila NER-milliárdost, a Bayer Construct Zrt. elnökét arra, hogy amíg az új kormány nem tudja felülvizsgálni vagy esetleg felfüggeszteni a Szilas Liget lakópark kiemelt kormányzati beruházási státuszát, addig a cég ne tegyen olyan lépést a területen, amely szembe menne a XV. kerületiek érdekével. Magyar Péter miniszterelnöktől pedig azt kérte, kormánya kezelje prioritásként a kiemelt kormányzati beruházásokkal kapcsolatos döntést, különös tekintettel a már megkezdett, de még be nem fejezett beruházásokra, mint a Szilas Liget lakópark.

A terheket akarták csökkenteni

Ne csak a Bayerrel kötött fejlesztési megállapodást mondják fel, hanem a kiemelt beruházásról szóló kormányrendeletet is vizsgálják felül, ezekről döntöttek ma nagy többséggel a képviselők – sommázta az ülés után Csernák János. Az alpolgármester hozzátette, hogy az Élhető XV., a Zöld 15 és a polgármester előterjesztését is elfogadta a testület. Tavaly május óta tárgyaltak a Bayerrel azért, mert az építkezésre ugyan semmi hatása nem volt az önkormányzatnak, ám a kerület vezetése azt akarta, hogy legalább valamit kapjanak cserébe az itt élők. Arról is beszélt, hogy amennyiben nem lett volna kormányváltás, ez a megállapodás legalább valamilyen segítséget nyújt a terhek csökkentésében. 

Meghiúsulhat a Szilas Liget lakópark építése 

Végre felmondja az önkormányzat azt a megállapodást, amelyet a Szilas Liget lakópark beruházójával kötött, erről nagy többséggel döntött a Képviselő-testület. Erről a rendkívüli ülést követően beszélt a sajtó képviselőinek Pálmai Attila. Az Élhető XV frakcióvezetője reméli, hogy azt közös megegyezéssel sikerül felbontani, ám ha nem így lesz, bírósághoz fordul a kerület. A rendkívüli ülést a Zöld 15 képviselőivel közösen kezdeményező képviselőcsoport vezetője a testület előtt arról beszélt, hogy az építkezés nem kezdődött el, és látható, a beruházó kiköltözik a területről. Érvényes építési engedélye nincs, az új kormány pedig felül fogja vizsgálni az Orbán-kormány korábbi döntését. Létezik viszont az önkormányzattal kötött megállapodás, ami véleményük szerint kedvezhet a beruházónak, ezért kell azt felmondani. A Zöld 15 képviseletében Szilvágyi László azt hangsúlyozta, hogy a felmondásról szóló határozat politikai döntés, amit vállalnak.

A megállapodásnak semmi hatása a projekt megvalósítására

Ez az előterjesztés jogi szempontból értelmezhetetlen – állította a rendkívüli ülésen benyújtott javaslatokról dr. Szalay Kornél. A Fidesz frakcióvezetője azt állította, hogy a hivatkozott jogszabályok egyike sem az, amivel a hét előterjesztő indokolta a javaslatait. Ez az ellenzéki politikus szerint csak „politikai haszonszerzés”, viszont a szóban forgó megállapodásnak nincs semmi hatása a projekt megvalósítására. Amúgy a döntés joga most már a Tisza kormány kezében van.

Comments are closed.