egyéb

18
jún

A baleset a Szentmihályi út és a Nyírpalota út kereszteződésénél

A baleset történt a Szentmihályi út és a Nyírpalota út kereszteződésénél – hívta fel figyelmünket az egyik olvasónk.

17
jún

A távfűtést lehet korszerűsíteni az Otthon melege programban

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében. A 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020 március 31 között – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára. 

16
jún

Módosul a 133E autóbusz útvonala Újpalota felé

A XI. kerületi Budafoki úton június 17-én (hétfőn) a Szent Gellért tér és az Irinyi József utca közötti szakaszon közműfelújítás kezdődik. A munkavégzés több ütemben, várhatóan október végéig tart. A 133E autóbusz Újpalota felé ebben az időszakban módosított útvonalon közlekedik.

13
jún

Vágányfelújítás kezdődik a nagykörúton és az Irinyi József utcában

Péntek, június 14-e este elkezdődik a nagykörúti villamospálya felújítása. Nyár végéig, augusztus 31-ig a Boráros tértől a Csepreghy utcáig, illetve a Csepreghy utcától az Üllői útig buszsávot jelölnek ki, akárcsak Budán az Október huszonharmadika utca–Irinyi József utca útvonalon – írja a BKK.

13
jún

Kötelező védekezni a parlagfű ellen az egész szezonban

Megszűnt a július 1-jei „türelmi idő” a parlagfű elleni védekezésben az idei évtől szigorúbb szabályozás miatt, így a tulajdonosoknak folyamatosan gondoskodniuk kell arról, hogy ingatlanukon megakadályozzák a parlagfű virágbimbójának kialakulását. Ha ezt elmulasztják, akár 5 millió forint is lehet a bírság – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM).