Hiába takarékoskodnak, egyre magasabb a főváros rezsiszámlája

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Ha a főváros nem kezdett volna takarékoskodni, akkor az elmúlt negyedévben 3 milliárd forinttal többet fizetnek az energiáért – fogalmazott egy háttérbeszélgetésen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Kiderült: a budapesti cégek, intézmények idén is igyekeznek spórolni, ám mindezek ellenére nőni fognak a költségek, a kormánytól pedig a főváros nem kapott rezsitámogatást.

Jövő szerdán ismét összeül a Fővárosi Közgyűlés, ennek apropóján hívta háttérbeszélgetésre a sajtó képviselőit Kiss Ambrus. A főpolgármester-helyettes hosszan sorolta, hogy tavaly a negyedik negyedévben 2021 hasonló időszakához képest a fővárosi intézményeknek és társaságoknak gázból negyven, távhőből 36, elektromos áramból pedig öt százalékot sikerült megtakarítaniuk. Azonban míg 2021 utolsó negyedévében 5,5 milliárd forint volt a rezsiköltség, tavaly – bár spóroltak – 15,1 milliáros lett a számla.

Ha viszont nem sikerül takarékoskodni, ez az összeg 18,2 milliárd lett volna. Budapest egész éves büdzséjét tekintve ez a 3 milliárd nem hatalmas pénz, de Kiss Ambrus szerint most jóval kisebb összegekért is „lehajol” a főváros.

Budapest összes intézménye takarékoskodott az energiával, a színházaktól kezdve, a BKV-n át, egészen az óvodákig. Kiss hozzátette, a villamosenergiában azért jóval kisebb a csökkenés, mert a főváros három fontos közszolgáltatásához, köztük a közvilágításhoz, a közösségi közlekedéshez és a vízszolgáltatáshoz is szükség van rá. Ráadásul a közvilágítás esetében nagy lépéseket nem lehet tenni, de 2022-ben 6700 lámpatestet kicseréltek, és ezekkel idén hatnapnyi közvilágítás költségét takarították meg. A főpolgármester-helyettes közölte, továbbra is takarékoskodásra kérték az intézményeket és a cégeket, ám megváltást ettől sem vár: „Bármennyit is megtakarítunk, kimozogni ezt a hatalmas energiaszámlát nem tudjuk.” Idén nominálisan még magasabbak lesznek ezek az összegek.

620 ezer budapestit hagytak magára a furcsán osztott rezsitámogatással

Segítség pedig egyelőre nem érkezett a kormánytól. A Fővárosi Önkormányzat hiába ült le Láng Zsolt kormánybiztossal, kimaradtak az állami rezsikompenzációból. Kérdésre válaszolva Kiss elmondta, eddig sem a kormánybiztos, sem a megyei jogú városok vezetőivel közeljövőben egyeztető Orbán Viktor nem kereste őket a támogatásokkal kapcsolatban. Pedig Karácsony Gergely főpolgármester kész egyeztetni a miniszterelnökkel.

Kiss Ambrus szerint plusz tízmilliárd forintra lenne szüksége a fővárosnak. Ezen felül azt kérték, hogy a 2022-re és 2023-ra fizetendő szolidaritási adó különbözetének összegét csak 2024-ben kelljen befizetniük. A kormány egyelőre erre a felvetésre nem reagált.

Megtudtuk, hogy a fővárosi intézményekkel érvényes bérpolitikai megállapodása van az önkormányzatnak. Ennek értelmében tavaly 15 százalékkal emelkedtek a bérek, idén pedig 16 százalékos lesz az emelés, ami 15-20 milliárd forintjába kerül majd a fővárosnak.

A rezsitámogatás ügye továbbra is probléma, és főleg Budapesten az: nemrég kiderült, hogy több ellenzéki vezetésű kerület sem kapott támogatást a kormánytól, ezek közé tartozik többek közt a XV. kerület is. A jelenlegi állás szerint a kimaradó kerületek perre mennek, miközben politikai bosszút emlegetnek, miközben a kormány álláspontja szerint valójában csak azért maradtak ki a szórásból, mert nem egyeztettek az erre kijelölt kormánybiztossal, Láng Zsolttal.

SZÖVEG: Fazekas Ágnes

FOTÓ: TBIT / Pixabay

Comments are closed.