Generációk kapcsolatépítése

Átlagos olvasási idő: < 1 perc
Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Nyugdíjasok kíséretében látogatott a Mikulás december 5-én az újpalotai Micimackó Óvoda Bagoly csoportjához, majd ezt követően az ovisokkal kiegészülve a csoport visszasétált a közeli idősotthonba, ahol a gyerekek és a nyugdíjasok közösen kézműveskedtek, illetve énekeltek a Mikulásnak.

– Tavaly kötöttünk együttműködést az otthonnal – tudtuk meg Makhándi Lászlóné tagóvoda-vezetőtől -, de a kapcsolatunk ennél is régebbi keletű. Az ovisaink ugyanis már korábban is meglátogatták az otthon lakóit a jeles ünnepeken. Tavaly óta azonban ezt a kapcsolatunkat még szorosabbra fűztük. Ennek része, hogy a nyugdíjasok eljöttek a nagycsoportos ovisainkért, akiket az óvónőkkel közösen átkísértek az idősotthonban rendezett Mikulás-ünnepségre.

A szakember szerint a generációk közötti kapcsolatépítés nagyon fontos mindkét fél számára. A gyerekek, akiknek vagy nincsenek már nagyszüleik, vagy vidéken laknak, megtanulhatják elfogadni az idősebbeket, akiktől aztán követendő mintákat sajátíthatnak el. Az idősebb korosztály tagjai számára pedig egyenesen gyógyírt jelenthet a gyerekzsivaj. A kapcsolatépítés jól indult, a generációs találkozásoknak a szülők is örültek, ezért is jöhetett létre az együttműködés. A felek a jövőben sűrűbben, akár havi rendszerességgel fognak majd találkozni, és a programok közé egy-egy hosszabb együttlétet – mint például közös kirándulást az újpalotai kiserdőbe – is beillesztenek majd.

Comments are closed.