Extrém méretű járműszerelvény miatt korlátozások lesznek az M3-ason is

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Korlátozások és szakaszos lezárások lesznek szerda, december 4-e, csütörtök, december 5-e és péntek, december 6-a éjszaka egy extrém méretű, vegyipari tornyot szállító járműszerelvény miatt az M1-es és az M3-as autópályán, valamint az M0-s autóúton – tájékoztatott a szállítás előkészítését végző Bau-Trans Kft. A tervek szerint péntek hajnali 4 órára éri el az M3-as autópálya nagyfügedi pihenőhelyét a szerelvény.

A szerelvény az autópályákon csak éjszaka halad és a Gönyű-Tiszaújváros utat három éjszaka alatt teszi meg. A kolonna hetven méter hosszú, 4,5 méter magas, 4,5 méter széles és 148 tonnás. A szállító járművel együtt a szerelvény összesen 96 méter hosszú és 309 tonna súlyú.

A szerelvényt több mint húsz ember kíséri majd, rendőrök, szakkísérők, bontásokat és helyreállításokat végzők. A Magyar Közút tájékoztatása szerint a jármű szerda este indul el a gönyűi kikötőből.

A jármű 22 óra körül éri el az M1-es autópályát, amelyen óránkénti 30 kilométeres sebességgel fog haladni a külső sávban és a leállósávban az Anna-hegyi pihenőhelyig. Az érintett szakaszon a személygépkocsival közlekedők csak az autópálya belső sávját használhatják. Az Anna-hegyi pihenőhelyről a jármű csütörtök éjszaka indul tovább, emiatt várhatóan este fél 11 körül teljesen lezárják az M0-s autóút hárosi Duna-hídját, 23 órakor pedig a soroksári Duna-ág hídját.

A szerelvény a tervek szerint péntek hajnali négy órára éri el az M3-as autópálya nagyfügedi pihenőhelyét, ahonnan péntek éjszaka indul el Tiszaújvárosba. Péntek éjszaka egy óra körül várhatóan teljesen lezárják az M3-as autópálya 156-os kilométerszelvényében lévő csomópontot.

A közútkezelő arra kéri az autósokat, hogy a járműszerelvény környezetében fokozott figyelemmel közlekedjenek, a tehergépkocsik tartsák be az előzési tilalmat. A szállítás idején helyenként torlódások alakulhatnak ki, ezért hosszabb menetidővel kell számolni.

Comments are closed.