Tag: iskola

8
márc

Digitális oktatás: milliárdokat elszórtak rá, most kiderül, milyen lett

„Valójában egy órája kezdődött a teljes digitális oktatás, de a KRÉTA rendszer már nem is elérhető, teljesen összeomlott… Csak hogy mindenki értse: a nyáron elkészült a DKT (Digitális Kollaborációs Tér – már a névtől is rosszul vagyok) a rendszeren belül, ami arra hivatott, hogy egy központi rendszeren keresztül menjen az oktatás… Sok helyen kötelezővé is tették ennek a felületnek a

Read more

1
febr

Elkészült az új Nemzeti Alaptanterv

A legtöbb iskolában január 31-én kapták meg a diákok az első félévben elért tanulmányi eredményeikről az értesítést. Ezzel egy időben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bejelentette: elkészült az új Nemzeti Alaptanterv, amit néhány hónap múlva az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon már be is vezetnek.

8
jan

Már beküldhetők az iskolai felmentési kérelmek az Oktatási Hivatalhoz

Már be lehet nyújtani az iskolai felmentési kérelmeket az Oktatási Hivatalhoz, a dokumentumok január végéig adhatók postára – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

26
szept

Nehéz kezdés

Gyermek felsős lett. Anya ennek már előre örült, de mint utóbb kiderült, hiba volt. Gyermek ugyanis egyáltalán nem örült, sőt. Kifejezetten szorongott a tanévkezdéstől, nem akart új osztályfőnököt, nem akart új tantermet, nem akart teremről teremre vándorolni, nem akart új tantárgyakat.

24
szept

Diákból lett igazgató

Saját tantestületéből választott igazgatót a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium közössége, a korábbi helyettes, Pappné Lukács Ágnes személyében.