Tag: fiatalok

26
nov

FIATALOK REFLEKTORFÉNYBEN

Szakmai nap, amely mindenkit megmozgatott. A kerületben igazi pezsgés kísérte a Fókuszban a fiatalok című konferenciát, ahol pedagógusok, segítők és intézmények képviselői gyűltek össze, hogy közösen gondolkodjanak a jövőről. A nap főszereplői a fiatalok voltak – minden előadás és beszélgetés arról szólt, hogyan lehet őket jobban megérteni és támogatni. Már a nyitóelőadás is nagy érdeklődést váltott ki: bemutatták a 2025-ös

Read more

24
ápr

Az örökölt minták hálójában

Az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Irodája évek óta nyomatékosítja, hogy az ifjúsági prevenciós programok hatékonyságát interaktív módszerekkel lehet előremozdítani. Sajnos az iskolai felvilágosítások még mindig leragadnak az előadások és filmnézések szintjén, pedig a diákoknak szükségük van arra, hogy beszéljenek saját tapasztalataikról. A Szenvedélyes nap programsorozatban a játékos foglalkozásokon a tanulók hamar összhangba kerültek a fiatal előadókkal. Kiss Viktória KEF-tag felnőtt segítőként vett részt a rendezvényen, tapasztalatait lapunkkal is megosztotta.

14
márc

A hétköznapi gondoskodás csodái

Megbújó kis sziget a lakótelep közepén, egy ékszerdoboz, ami olyan értékeket rejt, mely országos szinten is követendő példa. A kerületi Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) már a Szociális törvény megszületése előtt működött. Így talán nem csoda, hogy harminc év alatt hosszú utat járt be a kezdeti medicinális szemlélettől, a gyógypedagógiai megközelítésen át, míg szociális alapellátásként megtalálta a helyét. A kihívás folytatódik, új célok, új lehetőségek a támogató közeg azonban változatlan.

20
dec

Alkohol, mint megoldóképlet

„Rendszeresen fogyasztanak alkoholt a fiatalok, már a felsős általános iskolások közül is sokan isznak” – mondta Kovács Csaba, a Félúton Alapítvány ügyvezetője, kuratóriumi titkára. Az általa vezetett érzékenyítő foglalkozásokon és a Félúton Alapítvánnyal kapcsolatos munkája során is ezt tapasztalja. Honnan jönnek a minták, hogyan tudunk segíteni egy fiatalnak, mielőtt rendszeresen inni kezdene? Erről is beszélgettünk a szakemberrel.

8
dec

A Ciklus, a karate meg a bögrecsárdák

Három ügyet választottunk, melyben a kerület érintve volt a héten, legyen itt az első egy rövidfilm, mely Európa Nagydíjat nyert a Párizsban a Mobil Film Fesztiválon: a zsűri Klopfstein-László Bálint Ciklus című kisfilmének ítélte a 20 ezer eurós pénzjutalommal járó kitüntetést. A neves francia filmrendezők kezdeményezésére 2005-ben alapított nemzetközi Mobile Film Fesztiválra mobiltelefonnal vagy táblagéppel készült, egy perc hosszúságú alkotásokkal lehet

Read more