Tag: Bernecebaráti

12
júl

Nyílt nap Bernecében

Határon túlról is érkeztek gyerekek.

9
júl

Bernece, szívünk virága

Azért az nem volt rossz ötlet, hogy az önkormányzat foggal-körömmel ragaszkodott a bernecebaráti táborhoz, mely egy időben többeknek szúrta a szemét. Még az is felhangzott, hogy túl kéne rajta adni, mert csak viszi a pénzt.  A sopánkodókat még a természet is „segítette”, mert 1999-ben a nyári esőzések idején a tábor oldalában csörgedező ártatlan patak úgy gondolta, hogy beveszi a Pest

Read more

2
aug

A faház titka (avagy a Nagy Lebukás)

Megpróbáltunk a bernecebaráti képzőművészeti alkotótábor mélyebb rétegeibe betekinteni. Fazekas Réka és Engel Alexandra volt segítségünkre, Réka a pszichológiai folyamatokat elemezte, és azt is elmesélte, nagyjából mennyit nem aludtak az egy hét alatt. Másik kalauzunk arra vállalkozott, hogy megmutatja nekünk a nyolc faház közül a legrejtélyesebbet. Azért is, hogy lássuk, hogy néz ki egy ilyen faház, és azért is, hogy a közösségépítés

Read more

31
júl

Bernecei barátkozások

Hetven diák vett részt a nemzetközi képzőművészeti alkotótábor második turnusában, a résztvevők ezúttal Tótszentmártonból, Kassáról, Aknaszlatináról, Donji Kraljevecből (Murakirály), Ócsáról érkeztek, a testvérvárosi csoportokhoz csatlakoztak a Hubay zeneiskola tanítványai és a Csomópont Színitanoda növendékei. Itt voltak a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat önkéntesei, akik ezúttal is odatették magukat a tábori élet zörgetéséhez. A logisztikai feladatok elvégzése mellett gondoskodtak az emelkedett hangulat

Read more

17
júl

Nyílt napot tartottak Bernecebarátiban

Kiállítás várta az érdeklődőket.