Tag: autósok

17
máj

Lezárják a Teréz körutat a Nyugati tér környékén

Lezárják a Teréz körutat a Podmaniczky utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között vasárnap, május 19-én, így sem kerékpárral, sem járművel, sem gyalogosan nem lehet majd használni a nagykörút ezen szakaszát – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A 4-6-os villamos nem áll meg a Nyugati pályaudvarnál.

31
jan

Hogyan segítsük a mentőt?

A mentők akkor tudnak a leghatékonyabban dolgozni, ha gépkocsivezetőik segítséget kapnak a többi közlekedőtől – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője egy, a mentők számára szervezett vezetéstechnikai tréningen.

5
dec

Kávét és szórólapot oszt a MÁV az autósoknak, így akarják felhívni a figyelmet az elővárosi vasút előnyeire

Budapest legforgalmasabb csomópontjaiban frissen főzött kávéval és szórólapokkal várja a reggeli dugókban veszteglő autósokat a MÁV. Az akcióval az elővárosi vasúti közlekedés előnyeire akarják felhívni a figyelmet. A kerületben december 7-én várják friss feketével az autósokat a Szentmihályi úton.

25
okt

Látni és látszani kampány – kerületi szervizek is részt vesznek

A látás és a láthatóság fontosságára figyelmeztető országos közlekedésbiztonsági kampány indult. A résztvevő gépjárművezetők térítésmentesen vizsgáltathatják át autójuk világítóberendezéseit, gumiabroncsait és ellenőriztethetik a látásukat – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság.

12
júl

Kerületi traffipax infó

Ma két helyen mérnek.