Tizenötödik

3
jún

Gyilkosságok az újpalotai kiserdőben

Átalakult a bűnözés a rendszerváltáskor Máig megoldatlan bűntények egy olyan korból, amikor a primitív, egysíkú bűnözés szervezett, gátlástalan és kegyetlen bűnözéssé vált. Aki például valutázott, nagyot kaszálhatott, de közben az életével játszott. Akadt, akit eltettek láb alól, a közös pont pedig a Csontkezűként ismert Döcher György volt. Később őt is megölték. Ez mind a kerületben történt. Milyen legyen a rendőrség?

Read more

13
máj

Szomszédünnepek Rákospalotán és Újpalotán

Két helyen is összejöhettek a szomszédok május 12-én. Rákospalotán ugyanis a leendő 5-ös számú választókörzetben Farkas Edit, Újpalotán pedig két szomszédos körzetben, a 10-ben és a 11-ben Makai Ferenc és Csernák János szervezett kötetlen szomszédtalálkozót. A rákospalotai Tukános játszótéren, illetve a mellette levő parkolóban nagy volt nyüzsgés. Farkas Edit felhívására ugyanis sokan megmozdultak. A főszervező azonban egy korábbi lábtörés miatt

Read more

6
máj

Ötvenéves az Újpalotai Vásárcsarnok

Sok programmal kedveskednek a látogatóknak Egykor bolgárkertészet működött az 50 éve átadott Újpalotai Vásárcsarnok területén. Naponta 13-14 ezer vásárló fordul meg itt. Szakály Kis Csilla ügyvezetővel beszélgettünk, aki elmondta, kétnapos rendezvénysorozattal ünneplik meg a születésnapot. Ötven éve nyitott meg az Újpalotai Vásárcsarnok és Piac. Mi volt itt előtte? Bolgárkertészet működött a területen. Az újpalotai lakótelep mérete, a lakossági igények indokolták,

Read more

26
ápr

Tüzet szüntess! – a rákospalotai tűzoltás emlékei

Régi képek kerülnek a kezembe, rajtuk díszes egyenruhába öltözött fiatalemberek csoportjai, régi járművek, esküvői pár műtermi beállításban. Szinte minden fotón ugyanaz a férfi szerepel, egy bizonyos Géczy László. Ki is ez a jóvágású egyenruhás ember, és hogyan kapcsolódik a rákospalotai tűzoltókhoz? – cikkünkben erre keresünk választ. 2019-ben (a családban a harmadik generációt képviselő) Géczy László nagyméretű műtárgydobozt megtöltő ajándékokkal látta

Read more

12
ápr

A mozgás minden korban örömforrás

Senior TudásTér előadás-sorozat A szépkorúak számára indított Senior TudásTér előadás-sorozat első fórumát Tóth Sára tánc- és mozgásterapeuta tartotta a Csokonai Rendezvényházban. A fontos információk átadásán túl meg is mozgatta a résztvevőket. Vele beszélgettünk, miért olyan fontos az idős korosztály számára is a rendszeres mozgás. „Többek között azért, mert egészségesebbek lesznek, hosszabb, teljesebb életet élhetnek.” Mi motiválta arra, hogy tánc- és

Read more