perpal

13
okt

Félmillióval több a nő, mint a férfi

Kérdés, hogy a rákospalotai hölgyek falusi vagy városi nőnek számítanak-e. Ötven évvel ezelőtt inkább falusinak lehetett őket tekinteni. A városi peremvidék jellemzően agrárius életmódot folytató lakossága a környező településekről, Fótról, Mogyoródról költözött be a városba. Vagy még messzebbről jöttek a családok, amikor az újpalotai lakótelep építésével megoldódott a lakhatás. Mára alaposan megváltozott a helyzet. Azért kérdezzük mindezt, mert október 15-én

Read more

30
szept

Ki ölte meg Barta Tamást?

A 33 éves sztárgitáros, Barta Tamás élete álmát valósította meg 1974-ben, amikor a szabadságtól eltiltott Budapestről Kaliforniába költözött. Méghozzá úgy, hogy az LGT isteni zenészeként – az Ő még csak 14 és a Royal blues fűződött itthon a nevéhez – az amerikai turné közben eldöntötte, disszidál, nem jön vissza Presserékkel Magyarországra. Aztán nyolc év múlva holtan találják háza kertjének medencéjében,

Read more

23
szept

Szüret, lovak, táncház

Az idén harmincadik alkalommal rendezte a kerületben a Rákospalotai Örökségünk Egyesülete a hagyományőrző szüreti felvonulást. Ez az ősz egyik legkellemesebb attrakciója, ezúttal is sokan megtisztelték jelenlétükkel. A régi forgatókönyv érvényesült, a főcsikós volt a főszervező, aki hívta a zenekart, majd a csikósok és a betyárok kíséretében a csikóslányok összegyűjtésével megnyitotta a a mulatságot. A lányok nemzeti színű szalaggal díszítették fel

Read more

16
szept

Dobrev Klára: Nem lesz újabb Nemzeti Elnyomás Rendszere

Tiszta verseny folyik az ellenzék pártjai között, a cél, hogy megszüntessék az egy ember hatalmára épülő rendszert, melynek igazságtalanságait fel fogják tárni, s lesznek felelősök is – erről beszélt interjújában Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció miniszterelnökjelöltje szerint megszűnt a fásultság, a választók azt akarják, hogy az előválasztások után a közös jelöltek sikerrel vegyék fel a versenyt Orbán embereivel. Nem tart-e

Read more

10
szept

Csak időseknek!

(A Periszkóp kívánságműsora) Érdekes felvetést hallgattunk végig a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Szóba került, hogy az önkormányzat új appot (applikációt) állított be, a mobilokon meg lehet nézni a kerületi kulturális kínálatot. Bakos Mária (Fidesz) ezt nem helyeselte, mondván, hogy így az idősek hátrányba kerülnek, hiszen – ezzel érvelt – az idősebb korosztály nem használ okostelefont, mert nincs neki ilyenje. Meglehetősen elcsodálkoztunk

Read more