Szüret, lovak, táncház

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Az idén harmincadik alkalommal rendezte a kerületben a Rákospalotai Örökségünk Egyesülete a hagyományőrző szüreti felvonulást. Ez az ősz egyik legkellemesebb attrakciója, ezúttal is sokan megtisztelték jelenlétükkel. A régi forgatókönyv érvényesült, a főcsikós volt a főszervező, aki hívta a zenekart, majd a csikósok és a betyárok kíséretében a csikóslányok összegyűjtésével megnyitotta a a mulatságot. A lányok nemzeti színű szalaggal díszítették fel párjuk kalapját, a betyárok persze nem kaptak semmit. Mikor minden lány megérkezett, a legények elindultak a főcsikóslányért, majd a bírópárért, hiszen ők voltak a legfontosabb szereplői e napnak.

Az idén a főcsikós pár – Sebeházi Hajnalka Dóra, Galsi Dániel – és a bírópár –Pásztor Barnabás és felesége, Pásztor-Sebeházi Rita volt. Érkezésük után kezdődött a csikósok tánca. A bírópár mindig egy frissen házasult pár, akik nem régen kötötték össze az életüket. A népviseletbe öltözött fiatalok fogatokon és lóháton ülve vonultak, a Lóheréstől az Öregfalun át a Babszigetig. Az idén is a Mogyoródi Hangya Zenekar szolgáltatta a zenét, a lányok énekeltek. Sokan csatlakoztak a kétórás felvonuláshoz, előkerültek a telefonok, képek tucatjai készültek a látványos eseményről.

Felvonulás lovaskocsikkal
A platón
A legkisebbek tánca
Táncházi jelenet a hetvenes évekből

Apropó tánc. Jövőre ötvenedik évfordulóját ünnepli Magyarországon a táncházmozgalom. A hagyományokat felújító mozgalmat a városi fiatalok töltötték meg tartalommal a hetvenes években, s ezzel megmentették a falusi tradíció eltűnését. 2011-ben az UNESCO Az emberiség szellemi kulturális öröksége listájára is felkerült a magyar táncház, mint a hagyományok megőrzésének kiváló módja. Eszünkbe jutott a rákospalotai hagyományőrző mulatságon mindez. És az a szomorú hír is, hogy a napokban hunyt el 96 éves korában Vitányi Iván, a szociológiai tudományok doktora, aki egykor a széljárás ellenében, a Népművelési Intézet vezetőjeként erőteljesen támogatta Martin György, Novák Ferenc, Sebő Ferenc és Halmos Béla munkálkodását, és segítette a táncházmozgalom kivirágzását.

Tánc 2021-ben

Néztünk a lovakra, mint ritkán látható különleges lényekre, és bámultuk a négylábúakra csodálattal tekintő kislány arcát. Kavarogtak bennünk az évtizedek és az érzelmek.
(PP, Periszkóp Palotán, Rab László, 2021. szeptember 21. – Fotók: Táncház Archívum és XV Média)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.