Visszavonult az Újpalota SE

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Szeptembertől hiába kerestük régi helyén, az újpalotai Kontyfa iskola alagsorában az Újpalota SE küzdősportbázisát, a pincehelyiségben senkit sem találtunk. Mint kiderült, az egyesület részben elköltözött, részben pedig megszűnt.

– Papíron még létezik az egyesület, gyakorlatilag teljesen ellehetetlenült a működésünk – mondta Erdélyi Ferenc, a klub elnöke. – Így májusban, 43 évnyi munka után kénytelenek voltunk ideiglenes kényszerszünetet elrendelni. Most várakozunk, s ha lesz lehetőségünk, például kapunk egy termet, akkor folytatni fogjuk a munkát.

Fotó: XV Média, Vargosz

Erdélyi Ferenc/Fotó: XV Média, Vargosz

Az Újpalota SE 1976-ban alakult, így története majdnem egyidős a lakótelepével. A klub létrehozását a benépesülő új városrész indokolta. Akkoriban több százan jelentkeztek a különböző szakosztályokba, a klub repertoárja pedig nagyon széles volt. Bodybuilding, rally, darts, prímatorna, túra és természetesen többfajta harcművészet kínált mozgási lehetőséget a lakótelepen élőknek. A legismertebb újpalotások a klub barlangászai voltak, akik a Franciaországban felfedezett barlangokat a XV. kerületi városrészről nevezték el.
– A klubnál 1986-ban kezdtem karatézni, 2002 óta pedig elnökként vezettem az egyesületet. Újkori történelmünk elsősorban a harcművészetről, a wado-ryu karatéról és a kempóról szólt, de így is sok fiatalt tudtunk megmozgatni a kerületben – mondta az elnök.
Erdélyi Ferenc olyan hagyományokat teremtett a kerületi sport­életben, mint a látványos Harcművészeti nap, a Palota Szabadtéri Kupa, az iskolás lányok önvédelmi oktatása, valamint a nyár eleji horgásznap. Idén azonban ezek mind elmaradtak.
– Sajnos az aránytalanul megemelt terembérletet nem tudtuk és nem is akartuk már fizetni a tankerületnek, az önkormányzati támogatások pedig a költségvetés hiányában elmaradtak. A kieső összeget sem tudtuk pótolni, így kénytelenek voltunk a klub ideiglenes szüneteltetése mellett dönteni – magyarázta Erdélyi Ferenc.
Az Újpalota SE legaktívabb tagjai Erdélyi Ferenc egyik tanítványával, Verebes Miklóssal Újpestre költöztek, míg a klub másik edzője, Farkas Ferenc továbbra is oktatja a XV. kerületi óvodásokat. A klubelnök pedig részben megpróbálja kipihenni azt a sok munkát, fáradságot és energiát, amit a klub működtetésébe ölt, másrészt keresi a lehetőségét annak, hogy az Újpalota SE-nek a kerület határain belül új otthont teremtsen.

Comments are closed.