Tag: Újpalota SE

10
szept

Egész évben tábori hangulat

Alighogy újra kezdte működését az Újpalota SE (USE), jött a vírus, ami mindent leállított. Így az 1976-ban alapított klub vezetőjének, Erdélyi Ferencnek is több ideje maradt arra, hogy átgondolja a folytatást. A hosszúra nyúlt szünet a feltöltődésről is szólt, ami olyan jól sikerült, hogy az USE már nemcsak „hagyományos edzésekben” gondolkodik, hanem komoly szakmai programot is tervez.
– Augusztus utolsó hetében egy iskola-előkészítő küzdősporttábort szervezünk az Újpalota Fitnesz Centrumban – mondta Erdélyi Ferenc. – Ez a mi életünkben is egy újdonság, és reméljük, a tábor foglalkozásai ősztől, az iskola mellett is rendszeressé válhatnak.
A tábor ötletét egy munkakapcsolat alapozta meg. Jávori Ildikó ismert pszichopedagógus az egyik szakmai programjához egy gyerekekhez értő, küzdősportban járatos profi edzőt keresett. Hogy, hogy nem, Erdélyi Ferencet javasolták neki! Az újpalotai edző ugyanis nemcsak a küzdősportban, hanem a gyerekek nevelésében is rangot vívott ki magának.

7
márc

Régi-új Újpalota SE

Úgy tűnik, felébredt „Csipkerózsika-álmából” az Újpalota SE, amely féléves szünetet követően megkezdi (folytatja) működését. – Gyakorlatilag a szünet nem volt igazi szünet – mondta Erdélyi Ferenc, az egyesület vezetője. – Egyik kollégám, Farkas Ferenc ugyanis a leállásunkat követően is folyamatosan járt az ovikba, és tanította a kempo alapjaira a gyerekeket, míg egy másik kollégám, Verebes Miklós a versenyzőkkel foglalkozott tovább.

Read more

1
nov

Visszavonult az Újpalota SE

Hiába kerestük régi helyén, az újpalotai Kontyfa iskola alagsorában az Újpalota SE küzdősportbázisát, a pincehelyiségben senkit sem találtunk. Mint kiderült, az egyesület részben elköltözött, részben pedig megszűnt.

3
aug

Önvédelem gyerekeknek

Az Újpalota SE (USE) szakemberei – Erdélyi Ferenc, Farkas Ferenc, Lovász Gábor fekete öves és Stocker Gizella barna öves kempósok – önvédelmet oktatnak a kerület óvodáiban és középiskoláiban.