Veszélyes fizetség

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Három és fél éve húzódó ügy miatt tartott sajtótájékoztatót Hajdu László országgyűlési képviselő és Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője április 1-jén, az Irinyi laktanya és az M3-as autópálya kivezető szakasza közötti zöldterületen. 

– Nem véletlenül vagyunk itt – mondta a kerület országgyűlési képviselője –, hisz ez az egyik érintett terület a négy közül, amelyet három és fél évvel ezelőtt veszélyes hulladékkal, büntetlenül beszennyeztek. 

A négyből egy – a laktanya melletti – a kerület határain belül, három pedig külső részén található. Ez azért is fontos, mert a bel- és a külterületre más szabályok érvényesek. Utóbbi ügyeiben Pest megye egészében az érdi kormányhivatal az illetékes, amely eddig nem foglalkozott a XV. kerületi probléma kivizsgálásával, a belterületi rész azonban az önkormányzat hatáskörébe tartozik.

[fvplayer id=”31″]

– A szennyezésről felvételeink, dokumentumaink vannak – mondta Hajdu László. – A belterület ügyében a jegyző elindította az eljárást, amit továbbított is a NAV felé, amely szervezet azonban bennünket kötelez az illegális hulladék lerakásának bizonyítására. Az a veszély fenyeget, hogy nekünk kell majd fizetnünk, és önerőből a területet megtisztítanunk. Három és fél év után itt tartunk, még mindig egyhelyben toporgunk.

Hasonló véleménnyel volt az ügyről a DK szóvivője is. 

– Három és fél éve képtelen az állam félmillió köbméter illegális hulladék lerakásának az ügyét kivizsgálni. A problémát Hajdu László képviselő úr a Parlamentben is jelezte, de kérdéseire csak gúnyos válaszokat kapott. Az ilyen fokú környezetszennyezést a törvény jobb esetben öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné, úgy látszik azonban, a XV. kerületi emberek problémája a Fidesz szerint nem tartozik a „jobb esetek” közé.

Comments are closed.