Tag: illegális hulladék

1
ápr

Veszélyes fizetség

Három és fél éve húzódó ügy miatt tartott sajtótájékoztatót Hajdu László országgyűlési képviselő és Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője április 1-jén, az Irinyi laktanya és az M3-as autópálya kivezető szakasza közötti zöldterületen. 

– Nem véletlenül vagyunk itt – mondta a kerület országgyűlési képviselője –, hisz ez az egyik érintett terület a négy közül, amelyet három és fél évvel ezelőtt veszélyes hulladékkal, büntetlenül beszennyeztek. 

A négyből egy – a laktanya melletti – a kerület határain belül, három pedig külső részén található. Ez azért is fontos, mert a bel- és a külterületre más szabályok érvényesek. Utóbbi ügyeiben Pest megye egészében az érdi kormányhivatal az illetékes, amely eddig nem foglalkozott a XV. kerületi probléma kivizsgálásával, a belterületi rész azonban az önkormányzat hatáskörébe tartozik.

– A szennyezésről felvételeink, dokumentumaink vannak – mondta Hajdu László. – A belterület ügyében a jegyző elindította az eljárás

20
dec

Szemetet szórtak ki az M3-as autópálya melletti áruháznál – videó

bpiautosok.hu olvasói osztották meg a felvételt, amelyen az látszik, hogy az M3-as autópálya melletti METRO áruház parkolójánál, fényes nappal szabadul meg egy fehér furgon személyzete a szeméttől, főként a sittes zsáktól.

19
nov

Illegális szemetelés

Lakossági panasz érkezett az önkormányzathoz, miszerint a Taksony sor és a Wysocki utca sarkán levő üres telken nagy mennyiségű szemetet raktak le.