Végállomás újragondolva

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Mivel ebben az évben jelentősebb beruházásokra kevesebbet költhet az önkormányzat, így tervek készítésére nagyobb összeget különítettek el a költségvetésben. Ennek keretében idén elkészül az 5-ös buszvégállomás áthelyezésének terve is.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

Önkormányzatunk és a Budapesti Közlekedési Központ már több mint egy éve tárgyal az 5-ös busz végállomásának optimális helyszínre költöztetéséről. Ennek előkészítéseként az önkormányzat elkészítteti a terveket, erre 6,5 millió forintot különítettek el a költségvetésben – tájékoztatta az XV Médiát Benedekné Bagyinszki Márta, a városgazdálkodási főosztály vezetője.

A jelenlegi buszvégállomás a rákospalotai Fő út–Kossuth utca kereszteződésénél található, nem éppen ideális helyszínen, hiszen jelentősen megterheli az amúgy is forgalmas környéket a buszközlekedés. De nemcsak ez a probléma a jelenlegi végállomással. A csuklós buszoknak nincs hely a megfordulásra, így erre a célra a környező utcákat veszik igénybe, ami ellen az ott lakók jogosan tiltakoznak – mondta a főosztályvezető.

Éppen ezért az új buszvégállomás a Csobogós utca Szilas-patakon túli szakaszára kerülne. A tervezés része nemcsak a végállomás kialakítása, hanem a buszok megfordulását biztosító körforgalom kialakítása is az új helyszínen. Ezáltal felszabadulhat a Fő út–Kossuth utca csomópontja, és megszüntethető a lakóutcákat szabálytalanul igénybe vevő buszok terhelése is.

 

Comments are closed.