Újpest-központnál folytatódik az Árpád út felújítása

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Újpest-központnál, az István úti csomópont környékén folytatódik az Árpád út helyreállítása – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Újpest-központban a 104-es autóbusz Váci út irányú megállóhelyén áll meg.

Közleményük szerint kedden, szeptember 24-én, szerdán, szeptember 25-én, csütörtökön, szeptember 26-án és pénteken, szeptember 27-én (este 20 és hajnali 4 óra között) a kereszteződés lezárásával az újpesti Árpád út István úti csomópontjában aszfaltoznak. Az István utcán érkezők egyik irányból sem tudnak keresztülhaladni a csomóponton; az Árpád úton csak egyenesen lehet haladni, továbbá kedden és szerdán este az Árpád úti felüljáró irányába haladók, csütörtök és péntek este pedig az Újpest-központ irányába haladók tudnak jobbra kis ívben is kanyarodni.

A lezárt csomópontot a Nádor utca – Deák Ferenc utca, illetve a Klauzál utca felől a Görgey Artúr utca-Rózsa utca útvonalon, míg a Pozsonyi utca irányából a Tél utca-Rózsa utca útvonalon érdemes elkerülni. A forgalomkorlátozások miatt változik az arra közlekedő buszok útvonala is.

Kedden és szerdán 20 órától másnap hajnali 4:30-ig a 25-ös autóbusz a Mexikói út felé nem érinti a Tél utca/Pozsonyi utca megállóhelyet, Újpest-központban pedig a 104-es autóbusz Váci út irányú megállóhelyén áll meg. A 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok Káposztásmegyer, illetve Megyer felé nem érintik a Tél utca/Pozsonyi utca és az Újpest-központ M (Munkásotthon utca) megállóhelyet, a Tél utca/Pozsonyi út csomópontban pedig a 20E autóbusz megállóhelyén álnak meg. A Keleti pályaudvar felé az autóbuszok Újpest-központban a Petőfi utcában, a végállomási „tárolóhelyen” állnak meg, az Újpest-központ M (Munkásotthon utca) megálló kimarad, a Tél utca/Pozsonyi utca csomópontban pedig a 20E autóbusz megállóhelyén állnak meg. A 120-as autóbusz Újpest-központ felé nem érinti a Tél utca/Pozsonyi utca és az Újpest-központ M (Munkásotthon utca) megállót. A 914-es és a 914A autóbuszok egyik irányban sem érintik az Újpest-központ M (Munkásotthon utca) megállóhelyet, a Tél utca/Pozsonyi utca csomópontban pedig a 20E autóbusz megállóiban állnak meg.

Csütörtökön és pénteken 20 órától másnap hajnali 4:30-ig a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok Káposztásmegyer, illetve Megyer felé nem állnak meg az Újpest-központ M (Munkásotthon utca) megállóban, a Tél utca/Pozsonyi utca csomópontban pedig a 20E autóbusz megállójában állnak meg. A Keleti pályaudvar felé az autóbuszok Újpest-központban a Petőfi utcában, a végállomási „tárolóhelyen” állnak meg. A 914-es és a 914A autóbuszok egyik irányban sem érintik az Újpest-központ M (Munkásotthon utca) megállóhelyet, a Tél utca/Pozsonyi utca megállóhelyen pedig a 20E autóbusz megállójában állnak meg – közölte a BKK.

Comments are closed.