Társasház épül a Palotás utcában, változás lesz a parkolásban

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

 

Lakossági tájékoztatóra hívta és várta az önkormányzat a Palotás utcai lakásépítésekkel és a kapcsolódó forgalmi változásokkal összefüggésben a környék lakót november 10-én a Czabán iskolába.

A Palotás utca Rákos út felöli végén többlakásos társasház építését tervezi az ingatlan tulajdonosa, a jelenleg parkolónak használt terület egy részén. Az építtető a tervek szerint többszintes épületet húzna fel a telken, ami illeszkedik majd a környező lakóházakhoz.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Ebből adódóan a parkolási szabályok és lehetőségek kisebb mértékben módosulnak majd. Azok a parkolóállások, amik a magántulajdonú építési telken vannak, értelemszerűen megszűnnek, de a tervek szerint a parkolóhelyeket pótolják, sőt újabb parkolók létesítésére is javaslatot tesznek.

A tervező és az önkormányzat képviselői azt mutatták be a környék lakóinak, hogy az erősen leamortizálódott területen milyen fejlesztési elképzeléseket kívánnak megvalósítani. Az ehhez kapcsolódó forgalmi változásokról, valamint a kivitelezés időtartamáról is tájékoztatást kaphattak az érdeklődők.

Comments are closed.