Tábori élmények

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Kerületünkben a szünidőben is különféle önkormányzati táborokban tölthetik a szabadidejüket a gyerekek. Németh Angéla alpolgármesterrel arról is beszélgettünk, milyen újdonságokkal várják a táborozókat.

NemethAngela_03_f-NB

Németh Angéla/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Változott-e a táboroztatási rendszer a városrészünkben?

– Idén az önkormányzati napközis tábort a Czabán iskolában és a Budai II. László Stadionban tartják. A tábort kerületi diákok, illetve a városrészben dolgozók gyerekei vehetik igénybe 6-12 éves kor között. Polgármesteri engedéllyel azonban idősebb testvéreknek, tanulóknak is lehetőséget nyújtunk a csatlakozásra. Az étkezés két turnusban a Czabán iskolában van, és a főzőkonyháink látják el a gyerekeket, akik háromszori ellátást kapnak. Idén is csak az étkezést kell fizetniük a szülőknek, a kedvezmények és térítésmentességek ugyanúgy érvényesek, mint az iskolai tanév alatt. A jelentkezések folyamatosak, mindig előző hét keddig kell leadni az igényeket a következő hétre. Az utolsó turnus augusztus 20-ával végződik, így még várják az érdeklődőket.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Milyen lehetőségeket kínálnak még nyárra?

– Az újpalotai gyerekeknek vonzó a balatonvilágosi sátortábor, valamint Bernecebaráti is népszerű az iskoláscsoportok és sportolók körében. Mindemellett az önkormányzat által szervezett nemzetközi képzőművészeti tábor is az utóbbi helyszínen lelt otthonra. Az idei két turnusra július 4-11., valamint július 25. és augusztus 1. között testvérvárosainkból érkeztek delegációk, akik együtt táboroztak a kerületi Hubay Jenő zeneiskola növedékeivel. Az esti programokat a kerületi GYIÖK tagjai szervezték, míg a szekcióvezetők együtt alkottak a résztvevőkkel. A hagyományos nyílt napok sem maradtak el.

– Mennyit fordítanak nyári táborokra?

– Az idei költségvetésünk szerint Bernecebarátira körülbelül 20 millió forintot, Siófokra 13,5 millió forintot, míg a napközis táborra 13 millió forintot költ a kerületi önkormányzat, a Budai II. László Stadionban a táborral összefüggésben pedig mintegy 6 millió forintos felújítást végeztünk.

– Az önkormányzat milyen egyéb táborokat támogat?

– A civil szervezetek táborpályázatainak egy részét is az önkormányzat finanszírozza, míg az egyesületi sporttáborok is pályázatból, illetve saját forrásból valósulnak meg. Bízom benne, hogy sokáig e költséghatékony rendszerben sikerül a nyári táboroztatást megszerveznünk, mert ez nagy segítség az itt élő családoknak.

Comments are closed.