Nem kell ám olyan nagy feneket keríteni a dolgoknak, elkészül az a halászlé bő félóra alatt is. Legalábbis ezt a tételt igazolta Mezei Zoltán, aki Mohácsról érkezett a családjával, és igen finom hallét rittyentett a csomópontos szomszédünnepen. Mutatjuk, hogyan.
A nyár lecsapott ránk a nagy meleggel, és amikor ideérkeztünk, aggódtunk amiatt, vajon megtaláljuk-e a a hét eleji vihar nyomait. Akkor a Sződliget utcában fákat csavart ki a szél. Nos, mindenki megnyugtatására: a kidőlt akácfák darabjai a bográcsok alatt kötöttek ki. A vihar senkiben nem tett kárt.
Nem csupán Mezei Zoltán „virított” a pompás halászlevével, egyéb csapatok is beneveztek a főződerbire, volt, aki vega paprikáskrumplival állt elő, mások, miként a Rászorultakat Támogató Egyesület, nagyszabású lecsóval dobbantott, és előtte sült szalonnával kedveskedett a Periszkóp forgatócsoportjának – azaz nekem. Hőségriadó ide, átforrósodó motorháztető oda, egy pillanatra elgyöngültem. De nem ez az oka annak, hogy a rátésok végül Arany Szakács Díjban részesültek.
Itt voltak a Csomópont régi kuncsaftjai, Karacs Miklósék ifjú titánjai, akikkel a különféle dal- és táncversenyeken már volt alkalmunk találkozni. A nap fő programja a barátkozás és a dumálás volt. Az idősebbek bevezették az ifjakat a krumpli- és hagymahámozás rejtelmeibe, a végén pedig együtt ízlelhették meg azt, amit közösen megalkottak. Közben a fejünk fölött sorra húztak el a helikopterek, mentek a Forma I-re Mogyoródra.
De mire a versenyautók a harmincöt fokos melegben felbőgtek, a Szomszédünnep résztvevői már békésen lakmároztak. (PP, Rab László, 2018. július 29.)
Képeink a Csomópont Szomszédünnepéről.
Leave A Comment
You must be logged in to post a comment.