Patronálás magasabb fokozatban

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A  pandémia a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesületének sokkal több munkát adott,  a járvány miatt sajnos jelentősen megnőtt a rászorulók száma a kerületben.

– A járvány 2020-as kirobbanása óta már a hét minden napján osztjuk az élelmiszereket – mondta Perczel Tímea, az egyesület vezetője. – Szerencsére a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül kapunk adományokat, amire nagy igény van, mert folyamatosan nő a hozzánk forduló családok száma. Ma már több mint 160  regisztrált tagunk van, akik rendszeres segítségre szorulnak. 

Perczel Tímea azért jó hírt is megosztott velünk. Egyrészt, hogy még mindig akadnak olyan cégek, amelyek akarnak és tudnak is segíteni (más kérdés, hogy ezek felkutatása egyre nehezebb feladat).

– Négy éve ismerkedtünk meg a Tudást és Felemelkedést Alapítvánnyal, akikkel azóta is kiváló az együttműködésünk. Ők eddig közel 3 millió forintos támogatást nyújtottak már a tagjainknak. Volt, akit a munkahelye elvesztése miatt átképző tanfolyam finanszírozásával segítettek,  volt, aki laptopot vagy tabletet kapott, máshol a gyermek sportoltatását finaszírozták, vagy éves bérlettel segítettek, illetve a gyermek egyéni fejlesztését támogatták – jegyezte meg Tímea.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

Az egyesület márciusban felvette a kapcsolatot a Magyar Vöröskereszt XV. kerületi szervezetének új koordinátoraival, és egy új alapokra helyezett támogatásban egyeztek meg. Ennek első állomásaként március 25-én hét kerületi családnak szénmonoxid-jelzőt, vagy füstérzékelőt  és egy-egy élelmiszercsomagot  adtak.

Perczel Tímea elmondta, a megnövekedett munka mellett sem feledkeztek meg egyéb tevékenységeikről. Így online korrepetálták az ezt igénylő nyolcadikosokat, hogy segítsék a továbbtanulásukat. Továbbá tanácsokat adtak a rászorulóknak, hogy hova fordulhatnak még segítségért.

– Sajnos, sok családnak akad gyászolni valója, illetve egyre több a COVID-os betegünk. Nekik is próbálunk segíteni, az önkénteseink bevásárolnak, és az élelmiszert házhoz szállítják. Sajnos, az aktivistáink többsége középkorú, akik most leginkább veszélyeztetettek, ezért is fontos, hogy minél előbb mindenki megkapja az oltást – fűzte hozzá az egyesület vezetője.

Comments are closed.