Párbeszéd a Mézeskalács térről

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Nyílt fogadóórát tartott Cserdiné Németh Angéla polgármester és Hajdu László országgyűlési képviselő a 7-es és 8-as számú választókörzetek lakosai számára. Az eseményen részt vett a két körzet képviselője, dr. Király Csaba (7) és Gyurkó Dániel (8) is. A téma a Mézeskalács tér és környékének, többek között a MÁV-telepnek és az Észak-Pesti Kórháznak a fejlesztése volt, mely téma sokakat vonzott.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

A Kolozsvár utcai iskola ebédlőjét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők. Az esemény házigazdái már a rendezvény elején elmondták, hogy a betervezett fejlesztések a tavalyi költségvetési problémák miatt az idei évre csúsztak át. Így azonban már ki lehet jelenteni, hogy elkészül a M3-as bevezetőjének a hiányzó zajvédőfala, illetve a környék két legproblémásabb kereszteződése – a Széchenyi – Kolozsvár és a Bánkút – Szerencs utcák találkozásai – hamarosan lámpás kereszteződések lesznek. Ugyancsak az idei tervek között szerepel az Őrjárat utca kórház előtti szakaszának az aszfaltozása, illetve az Opál utcai rendelő felújítása is. Ám, hogy vannak még problémák a két körzetben arról a házigazdák is kellő információhoz juthattak. A hozzászólásokból mi is egy csokorra valót gyűjtöttünk.

 

  • Épülnek-e új parkolók a Mézeskalács téren, ahol nagyon nehéz autóval megállni?
  • Lesz-e uszoda az Észak-Pesti Kórház területén, s ha nem, a Tanuszodát megnyitják-e a lakosság előtt?
  • Felújítják-e a Hősök úti orvosi rendelőt?
  • Meghosszabbítják-e a 224-es – önkormányzat által finanszírozott – autóbusz útvonalát, hogy az Észak-Pesti Kórház 13-as épülete előtt is megállhasson?
  • Lesz-e a jelenlegi egyetlen SPAR közérten kívül más üzlet a két önkormányzati körzetben?
  • Lesz-e fejlesztve és bővítve a halmozottan vagy súlyosan sérült emberek ellátására létesített FENO a Molnár Viktor utcában?
  • Tervez-e az önkormányzat hatékony lépéseket az illegális szemetelés felszámolására?
  • Lesz-e műfüves pályája a Kolozsvár iskolának?
  • Tervezik-e a Mézeskalács téri játszótér bővítését?

A nyílt fogadóórák célja, hogy az önkormányzat olyan költségvetést állíthasson össze az idei évre, amely leginkább a lakosok véleményét tükrözi. A jelenlegi vezetés olyan fejlesztéseket akar, melyekre leginkább szükség van. A fenti kérdésekre adott válaszokból kiderült, amely felvetés az önkormányzat hatáskörébe tartozik, az megvalósítható lesz. Így többek között bővíteni fogják a parkolóhelyeket a Mézeskalács téren és környékén, kezdeményezik a 224-es busz útvonalának meghosszabbítását és módosítását (erre a végső szót a BKK-nak kell kimondania), indítványozzák, mint, ahogy már többször megtették, a FENO állami beruházásban történő bővítését. A gondozóközpont működtetése ugyanis már eddig is önként vállalt feladata volt az önkormányzatnak. Az uszoda ügye pedig nagyban függ a TAO-törvény alakulásától. Azt ugyanis nem saját beruházásból, hanem egy sportegyesülettel közösen építtetné az önkormányzat. Egy szó mint száz, a nyílt fogadóórán kiderült, a Mézeskalács térre is izgalmas jövő vár.

Comments are closed.