Palotai lakosként itt szeretnék megöregedni a kerületben

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Pintér Gábor alpolgármester 1980-ban született, a gimnázium befejeztét követően a Károli Gáspár Református Egyetemen jogi, majd a Corvinus Egyetem számvitel szakirányán közgazdász diplomát szerzett. Rákospalotán él feleségével, három gyermekük született, a kislánya nemsokára 6 éves lesz, a két kisebb fia pedig 3 és 1 esztendős. A kerületről, munkájáról, kedvteléseiről, családjáról beszélgettünk vele.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Hogyan kapcsolódik ki?
– Nagyon szeretek és sokat is úsztam korábban – többszörös Balaton-átúszó vagyok –, de mióta családom lett, azóta elsősorban velük igyekszem azt a kis időt eltölteni, amely a munka mellett megmarad. Nyáron a kerékpározás bizonyult erre a legalkalmasabbnak.
– Ön jogász. Mi indította el ezen a pályán?
– A családi háttér sokat nyomott a latban, édesapám és az ő édesapja is jogász végzettséget szerzett. Nagyapám 1956 után „ellenforradalmi” tevékenysége miatt csak esztergályosként és pincérként tudott elhelyezkedni. De nem csak a jogászi pálya érdekelt, ezért is szereztem közgazdász diplomát is.
– Az előző ciklusban képviselő, most alpolgármester a kerületben. Hogyan lépett az életébe a politika?
– Már gimnáziumi éveim alatt is közösségi embernek éreztem magamat, függetlenül a politikai részvételtől. Politikai pályafutásomat a Magyar Demokrata Fórumban kezdtem, de a párt az évek során eltávolodott azoktól a politikai értékektől, melyeket a magaménak vallok. László Tamás 2010-ben keresett meg azzal, hogy vállaljak képviselő-jelöltséget Rákospalotán. Fiatalos lendületemmel, dinamizmusommal igyekszem a helyi politikai életben felmerülő napi helyzeteket kezelni és a jövőben előttem álló kihívásokra is felkészülni.
– Mennyire tudja kamatoztatni tanult szakmáit a kerület egyik vezetőjeként?
– Mindkét diplomám nagymértékben segít a város vezetése során, a mai világban kellő szaktudás nélkül könnyen elveszhetünk. De ügyelek arra, hogy ki tudjak lépni civil foglalkozásomból, elsősorban nem ügyvédre van szüksége a kerületnek.
– Tavaly ősszel indult a polgármesteri posztért, ahol nem sikerült nyernie, viszont alpolgármesternek megválasztották. Nem érzi ezt visszalépésnek?
– A választási vereség nem öröm senkinek, nekem sem volt az. A képviselő-testületben az általam vezetett Fidesz–KDNP frakció lett a legerősebb, és így a kerületben megkerülhetetlen tényezővé vált. Mérlegelni kellett, mi a kerületi lakosok érdeke – függetlenül attól, hogy részt vettek-e a szavazáson vagy kire szavaztak – az itt élőket figyelembe véve kellett a szükséges politikai megegyezést létrehozni.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Vannak-e további politikai ambíciói?
– Azt nehéz megmondani, hogyan lesz tovább a következő választások alkalmával. Előbb abban a pozíciómban kell bizonyítanom, amelyet most betöltök. A feleségem nem örült igazán az eddigi politikai szerepvállalásnak sem, hiszen egy városvezetői pozíció nem heti 40 órás munkát jelent. A szakmai és politikai megfelelésen túlmenően ügyelni kell arra is, hogy a politika ne menjen a család rovására. Megfelelő családi háttér és támogatás nélkül nem vihető az a nagy súlyú feladat, amelyet egy nyolcvanezres lakosú kerület vezetése jelent. Számomra nem létezik az a politikai ambíció és lehetőség, amelynek során apa nélkül kellene felnőnie a gyerekeimnek.
– Mit szeretne elérni alpolgármesterként a ciklus végéig?
– Hosszú és nehézkes küzdelem után sikerült politikai kompromisszumot kötnünk a kerület vezetését illetően. Remélem, hogy amennyire nehézkes volt, annyira tartós is lesz. Amennyiben nem az egymás elleni politikai csatározásokra kell az energiánkat pazarolni, hanem a megvalósuló fejlesztésekre tudunk koncentrálni, akkor nagy dolgokat lehet véghezvinni a kerületben.
Én is csak egy kerületi lakos vagyok, és itt is szeretnék megöregedni biztonságban, nyugalomban. Nagyon sok tervünk, elképzelésünk van, új orvosi rendelő építése Rákospalotán a Deák utcában, új multifunkcionális sportcsarnok létesítése, a volt Észak-Pesti Kórház fejlesztése, az újpalotai Fő tér és közösségi ház létrehozása.
A saját beruházásainkon túlmenően jelentős fővárosi fejlesztések is érintik majd a kerületet, jelenleg az Újpalota – Keleti pályaudvar közötti villamosépítés előnyeivel és nehézségeivel kell szembesülnünk. Sok a jogos félelem, de annál több a rövid távú politikai haszonszerzés érdekében tett félretájékoztatás és félelemkeltés az ügyben. Jómagam mindent el fogok követni azért, hogy minden kerületi lakos számára megnyugtató módon, a lehető legelőnyösebb formában valósuljon meg a tervezett villamosprojekt.
A kerületért dolgozni számomra nem tehertétel, szívesen teszem. Igyekszem minden energiámat és tehetségemet az itt élők javára fordítani. Márai Sándor szavaival élve: „Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé ­fordulunk.”

Comments are closed.