Összeülnek a fővárosi pedagógusok

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet – együttműködve a Józsefvárosi Pedagógiai Intézettel és a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziummal – idén 2014. november 25-27. között rendezi meg a Fővárosi Pedagógiai Napok több évtizedes múltra visszatekintő programsorozatát.

Pedagógus konferencia, illusztráció

Pedagógus konferencia, illusztráció

A pedagógusok adekvát tájékoztatását e három napon a megújuló köznevelés és szakoktatás jeles képviselői, irányítói vállalták.

A sokszínű pedagógiai munka bemutatásával az oktatás-nevelés folyamatában érintett partnerek, a pedagógusok, az iskolák és az önkormányzatok, fenntartók részleteiben is megismerhetnek néhány példaértékű fejlődési és fejlesztési lehetőséget.  Az érdeklődők olyan rendezvénysorozatból válogathatnak, amely az oktatás-nevelés aktuális eseményeinek és eredményeinek bemutatásán túl helyet ad a jövőbe mutató elképzeléseknek, érinti az oktatás-nevelés területén várható, az egész társadalom életét befolyásoló törvényi változásokat.

A szakmai összejöveteleken korunk legégetőbb oktatási-nevelési problémái fogalmazódnak meg, és workshopok, kerekasztal-beszélgetések keretében mód nyílik azok megvitatására, valamint a megoldásukat segítő jó gyakorlatok elsajátítására.

A háromnapos rendezvénysorozatot 2014. november 25-én 14 órakor Czunyiné dr. Bertalan Judit, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára nyitja meg, köszöntőt mond dr. Kocsis Máté, Budapest VIII. ker. Józsefváros polgármestere. Ezt követően dr. Kaposi József, az OFI főigazgatójaplenáris előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

A második és a hét többi napján, a délelőtti órákban módszertani bemutatók, óralátogatások, a szakmai napok keretében pedig előadások, kiállítások szerepelnek a programban.

A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, valamint a sajátos nevelési igényű tanulók iskoláiban a fővárosi és Pest megyei intézményekben nevelő, oktató pedagógusok számára az elmúlt évek fejlesztési eredményeit, a korszerű pedagógiai módszereket mutatják be

2014. november 26-ándélután 14.30 órakor Kojanitz László, az OFI szakmai projektvezetője tart előadást a tankönyvfejlesztésről, majd szekciók keretében az újgenerációs tankönyvek bemutatására kerül sor.

2014. november 27-én11 órátólPölöskei Gáborné, az EMMI köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára és dr. Odrobina László, az NGM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára tart plenáris előadást.

Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követi, melynek résztvevői:

Pölöskei Gáborné, az EMMI köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára

Kucsák László, országgyűlési képviselő, az országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke

dr. Odrobina László, az NGM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára

Hanesz József, a KLIKmegbízott elnöke

Kakusziné Körtvélyesi Anikó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fejlesztő koordinátora

Rigóczki Csaba, az MFPI igazgatója

Ugyanezen a napon a művésztanárok Szinapsziscímű kiállítását a Főpolgármesteri Hivatal folyosó galériájában 16 órakor Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes nyitja meg.

Az idén 102 éves „FPI” programjai várhatóan számos pedagógus és oktatási szakember figyelmét keltik fel, akik az egyes eseményeken való részvételükkel, tapasztalataik, eredményeik ismertetésével is segítik az intézményekben folyó oktatási-nevelési munkát.

A Fővárosi Pedagógiai Napok 2014 részletes programját tartalmazó programfüzet letölthető és a regisztrációs felület elérhető az Intézet webhelyén:www.mfpi.hu

További információ: Végh Andrásné vegh.gyorgyi@fppti.hu, 338-2156/128. mellék

Comments are closed.