Nyár a művházakban

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A korábbi évekhez hasonlóan idén is számos tábor közül választhatnak az iskolások a nyári szünet idején, amelyeket a kerületi művelődési házak szerveznek. A kínálat rendkívül széles – a kézművestől az állatbarát és tánctáboron át a helyismereti barangolótáborig – minden megtalálható, így biztos, hogy minden gyermek talál magának kedvére valót.

Illusztráció/Fotó: XV Média

Illusztráció/Fotó: XV Média

A Csokonai Művelődési Központban a nyári szünet első napjától, június 16-ától az utolsó napig, augusztus 29-éig várják az iskolásokat. Az első héten „Mesevár” kézművestábort szerveznek, a nyár folyamán lesz tánc-, számítógépes, fotó- és animációs, barlangász-, akrobatikus rock and roll és modellezőtábor, sőt a számítógépesek a július 20-ai hetet a Balatonnál töltik.
A Kozák téri Közösségi Ház jazzbalett-, állatbarát- és barangolótábort szervez napközis jelleggel. Július 7–11-e között pedig Napraforgó tanyatábor keretében a gyerekek egy hetet egy igazi tanyán töltenek, ahol háziállatokat gondozhatnak, bográcsban főzhetnek, nagyokat kirándulhatnak.
A Pestújhelyi Közösségi Ház napközis jellegű, általában 9-től délután 5 óráig tartó táborokat szervez a nyári hetekben. Az iskolások választhatnak többek között a meseolvasó-, az angol-, a kézműves-, a főzőcske-, a tánc- és a sporttábor közül. A táborok részletes programjával és a táborvezetőkkel a Pestújhelyi Napok rendezvénysorozat keretében, május 24-én, a Családi Napon a Tábor Sátorban ismerkedhetnek meg a gyerekek és szüleik.
A művelődési házak nyári táborkínálata a www.csokonaimk.hu oldalon, a Nyári táborok menüpont alatt található.

Comments are closed.