Nulláról indulunk

Átlagos olvasási idő: < 1 perc
Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A nulla hulladéktermelés elsőre lehetetlennek tűnik. Hogyan tudunk minden szemetet kizárni vagy újrahasznosítani? Egyáltalán a hazai körülmények között mik a lehetőségeink, hogyan kezdjünk szelektálni?

A zero waste, azaz nulla hulladék kifejezés akármennyire is furcsa, még az 1970-es években honosodott meg Kaliforniában. Paul Palmer vegyész alapította azt a társaságot, amely kezdetben festékek és lakkok környezetkárosító hatását kívánta csökkenteni. Az újító filozófia gyorsan terjedt, a cég átalakult, mozgalommá duzzadt, ma már pedig hulladékmentes modellről beszélünk.
Magyarországon lehet, hogy korainak tűnik nulla hulladékról vizionálni, hiszen még a szelektív gyűjtés terén is fejlődni kell. A Humusz Szövetség szerint a nulla hulladék elérése hosszú távú célkitűzés. A szövetség nyomatékosítja, hogy nem szabad leragadni a nullánál, hiszen nincs százszázalékos hatékonyság, viszont képesek vagyunk ehhez rendkívül közel jutni. Ennek megvalósítására pedig fel kell használnunk a kreativitásunkat, a szakértelmünket, a forrásainkat és bizony a közösségek erejét is.

A Humusz Szövetség Nulla Hulladékosok 10 pontja
1. Felkészülten megyek vásárolni, listát és saját szatyrot viszek magammal.
2. Szelektálok, és a hulladékokat a megfelelő gyűjtőhelyeken adom le.
3. Amit lehet, komposztálok.
4. Elromlott eszközeimet megjavít(tat)om vagy újragondolom.
5. Felesleges tárgyaimnak új gazdát keresek, például adományozás, bolhapiac útján.
6. Piacon vásárolok, támogatom a helyi termelőket.
7. Keresem a használt vagy újrahasznosított termékeket.
8. Kerülöm az egyszer használatos, felesleges csomagolásokat.
9. Ha tehetem, a közös használatot, kölcsönzést választom.
10. Nemet mondok a reklámanyagokra.

Comments are closed.