November 1-jén lesz a halottak napi megemlékezés a Rákospalotai temetőben

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét a három leglátogatottabb temetőben, az Újköztemetőben, a Farkasréti temetőben és a Fiumei úti Sírkertben a világi és ökumenikus megemlékezéseit. A Rákospalotai temetőben november 1-jén 13 órakor tartják a halottak napi megemlékezést – írja  a BTI.

halottak napja

halottak napja

2014-ben az eseményen Lukács Sándor (Farkasréti temetőben és a Fiumei úti sírkertben) és Hegedűs D. Géza (Újköztemetőben) szaval verseket, Kolarics Andrea énekel. A közel egy órás műsort Vincze Kinga vezeti és Steve Taylor-Szabó pánsíp játéka foglalja keretbe. Az emlékezőket a három történelmi egyház (katolikus, evangélikus, református) képviselői várják közös imára.

A megemlékezések helyszínei és időpontjai:

Újköztemető 53-as „szóró” parcellájában október 31-én 16:30 órakor

Farkasréti temető november 1-jén 16:30 órakor

Fiumei úti Sírkert november 2-án 16:30 órakor

2014-ben a halottak napi ünnepkör több napra esik, így várhatóan a legforgalmasabb napok a következők lesznek: október 31. (péntek), november 1. (szombat), november 2. (vasárnap).

Temetési rend és ügyelet

Az ünnepekre való tekintettel a temetések október 30.-tólnovember 2.-ig szünetelnek. A budapesti temetőkben október 31. és november 2. között ügyelet lesz, az ügyfélszolgálati irodák reggel 8.00 és 18.00 óra között tartanak nyitva.

Temetők nyitva tartása

A temetők október 31-től november 3-ig 7 órától 20 óráig tartanak nyitva. November 4-től visszaáll a szokásos nyitvatartási rend: 7.30 – 17 óráig.

Kisbuszok

A kiemelt temetők belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 31-től november 2-ig három mikrobusz segíti a közlekedést.

A Fiumei úti sírkertben október 31-től november 2-ig segíti a közlekedést mikrobusz. A mikrobusz 8 és 17 óra között közlekedik. Igénybevétele ingyenes.

Gépjárműforgalom

A temetői belső forgalom zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a gépjármű behajtást a temetőben a BTI korlátozhatja.

Október 31-től november 2-ig a temetőkbe TILOS a behajtás az Újköztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével.

Az EU országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatót szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül beengedik a temetőkbe, abban az esetben, ha ezt a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi.

Rendkívül indokolt esetben a temető vezetője, vagy megbízottja a nagyon idős, ill. járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező személyt szállító gépkocsit október 31-től november 2-ig beengedheti a temetőbe a gyalogosforgalom függvényében.

A mozgáskorlátozott és nehezen mozgó látogatókat arra kérjük, hogy ezeken a napokon lehetőség szerint 07.00 és 12.00 óra között keressék fel a temetőket!

Ez alól kivételt képez az Angeli úti és a Tamás utcai temető, ahol nincs lehetőség a gépjárműforgalomra.

Az Újköztemetőben október 31-én nyitástól november 2-án temetőzárásig díjmentes a gépkocsi behajtás.

Biztonság

A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítanak, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon.

A várhatóan leglátogatottabb napokon, tehát október 31-én, november 1-jén és 2-án mentőautó is rendelkezésre áll az Újköztemetőben.

Halottak napi megemlékezések további helyszínei:

Angeli úti temető:                                   november 1-jén    15.00 órakor

Cinkotai temető:                                     november 1-jén    14.00 órakor

15.00 órakor

Rákospalotai temető:                             november 1-jén    13.00 órakor

Tamás utcai temető:                               november 1-jén    15.00 órakor

Csepeli temető:                                       november 1-jén    16.00 órakor

november 2-án     16.00 órakor

Óbudai temető:                                       november 1-jén    10.00 órakor

Megyeri temető:                                      november 1-jén    17.00 órakor

Comments are closed.