Nem is sejtené, hányféle számot rejt egy sakktábla!

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Dr. Tarrasch, a németek nagy tanító mestere mondotta:

„A sakk a szellemi tevékenység egyik formája, az élet talán legnagyobb öröme.”

Az emberek mindig szerettek gondolkodni és játszani. Az évezredek múltját faggató ásatások nyomán hol itt, hol amott kerülnek felszínre a sakkjáték ősi formái. A második világháborút követően a sakk gyakorlatilag az egész világon elterjedt, a nemzeti kultúrák jelentős részévé vált. A sakkjáték napjainkban főleg a Netflix Vezércsel című filmsorozatának köszönhetően sokadik virágzását éli.

Ha a sakk beszédtéma, általában gyorsan szóba kerül kapcsolata a számtannal, matematikával. Szédítő számokat ismerünk a sakktáblán elhelyezett búzaszemekről és a sakkfigurák kombinációs felállításáról. Arról viszont kevesebb a tudásunk, hogy egy sakkjátszma kezdetétől mi módon növekszik a játék variánsainak száma.

Ismerkedjünk most ezzel, esetleg számoljuk együtt!

  • Alapállásból a világos az első lépést 20 különböző módon végezheti el. 16 lépést a gyalogokkal, négyet pedig a huszárokkal. Erre sötét ugyanannyi lehetőséggel felelhet.
  • A második lépést világos 28 lehetőség közül választhatja ki, míg sötétnek ekkor már 29 módja van a válaszra.
  • A harmadik lépésben világosnak 30 féle módja van a játszma folytatására, sötétnek 31.
  • A negyedik alkalommal világosnak 32, sötétnek 33. És így tovább.
  • A két játékos első lépésnél tehát máris 40, azaz 20×20 különböző variánsunk van.

De mielőtt tovább számolnánk, azt is meg kell állapítani, hogy ezekből számos nyugodtan kiküszöbölhető, mert valami miatt értelmetlenek.  Nézzünk hát inkább egy másik számítást, ami reálisabban érzékelteti hogyan változik lépéseink után a variánsok száma:

  • Ha például egy bizonyos, szakirodalomban jegyzett megnyitásnál azt feltételezzük, hogy mindkét játékos a lépéseinél két-két jó lehetőség közül választhat, akkor már hét húzás után több, mint 16 ezer ésszerű elrendezést kaphatunk.
  • Ha azonban a játék kezdeti szakaszában három-három jó lépéslehetőség is akadna, akkor hét lépés után már több mint ötmillió lenne a kombinációk száma. És mindez egyetlen fajtájú megnyitásnál.
  • A szakirodalomban jegyzett főbb megnyitások száma pedig úgy hatvan körülire tehető, a megnyitásokon belüli változatok száma pedig mára már több mint 3000, és ez a szám folyamatosan bővül.

A legismertebb rendszerés a Sakkmegnyitások Enciklopédiája (angol rövidítéssel: ECO).

Ennyiből is látható, hogy a sakkjáték tárháza kimeríthetetlen. Mégis vannak, akik elégedetlenek ezzel, folyamatosan próbálják a sakkot megújítani. Van, aki a tábla méretét változtatja, mások aki a figurák felállítását, sőt színét, van aki a játékidőt, a játékidő mérését, van aki a figurák lépését, esetleg a hatókörét és még sorolhatnám.

Egy ami így is, úgy is biztos: a sakk az emberiség egyik legremekebb játéka. Megannyi érdekesség, megannyi ismeret, megannyi csoda.

SZÖVEG: Száraz Sándor

KÉP: Pexels / Pixabay

Comments are closed.