Negyedévszázados önkormányzatiság

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A rendszerváltás után az első helyhatósági választást 1990. szeptember 30-án tartották, ezt az őszi dátumot a helyi önkormányzatok napjává nyilvánította a Parlament 2000-ben. Az ünnep kifejezi a társadalom tiszteletét az önkormányzatok által végzett munkáért.

Czibik Tamás, László Tamás, Dr. Lamperth Mónika, Hajdu László/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Czibik Tamás, László Tamás, Dr. Lamperth Mónika, Hajdu László/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A XV. Kerületi Önkormányzat október 8-án emlékezett meg a 25 évvel ezelőtti eseményről a polgármesteri hivatalban. Dr. Lamperth Mónika jegyző, aki egykoron betöltötte a belügyminiszteri, majd önkormányzati és területfejlesztési miniszteri posztot, később szociális és munkaügyi miniszter volt, személyes tapasztalatait is megosztotta a közönséggel. – A fiatal generációnak már történelem, azonban közülünk sokan emlékeznek rá, hogy az Önkormányzati Törvény parlamenti vitájában a hozzászólók szinte versenyeztek egymással, hogy ki tud minél demokratikusabb és minél decentralizáltabb rendszert felvázolni. Abban azonban teljes egyetértés volt, hogy az önkormányzatok valódi önállósággal intézhessék a helyi közügyeket – mondta a jegyző.

Az ünnepségen előadást tartott a negyedszázados önkormányzatiság történetének emblematikus alakítója, Verebélyi Imre, az MTA doktora, emeritus professzor, aki a kezdetektől kiemelt szerepet töltött be az önkormányzati rendszer kialakításában és fejlesztésében.

A rendszer az évek alatt sokat változott, legutóbb 2014-ben. Ekkortól lépett érvénybe, hogy a képviselő-testület mandátuma négy helyett öt évre szól, miközben a kerületi polgármesterek immáron hivatalból tagjai a Fővárosi Közgyűlésnek.

Többek között ezekről is szó volt a konferencián, melyen a városrész polgármestere, Hajdu László mellett a korábbi polgármesterek, Czibik Tamás és László Tamás is köszöntötte a megjelenteket.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

 

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Comments are closed.