Mert ajándékozni jó!

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Egy ajándék annyit ér, amennyi szeretettel adják, tartja a mondás. Karácsony előtt mindenki lelkesen készülődik, hogy meglepje szeretteit. Honnan ered az ajándékozás ötlete? Ennek jártunk utána.

A karácsonyt a XIV. századig a templomokban ünnepelték, az emberek szentmisére mentek, gyönyörködtek a jászolban, a feldíszített templomban. Pesten az első karácsonyfát Brunsz­vik Teréz grófnő állította 1824-ben, elterjesztésében jelentős szerepe volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak is.

gifts

Az új szokás a városokban viszonylag gyorsan meghonosodott. Az 1840-es években már a polgárcsaládok karácsonyához az örökzöld fenyő is hozzátartozott – tudhatjuk meg a történelmi feljegyzésekből. Szent Miklós ajándékozási hagyományát Hollandia terjesztette el Európa déli és középső részén. A reformáció idején a protestánsok az ajándékhozót átnevezték Jézuskára, az ajándékozás idejét pedig december 6-ról áthelyezték karácsonyra.

Ahogy az összes ka­rá­csony­ün­nepi szokásról, az ajándékozásról is többféle legenda létezik. Visszavezethető akár a napkeleti bölcsekig, akik ajándékokat vittek Jézus születésére. Egy másik történet szerint az ajándékozási szokást Luther Mártonnak köszönhetjük, aki emlékezetesebbé szerette volna tenni a gyermekek számára a jászolban fekvő kis Jézus ünnepét. Eleinte csak olyan apró ajándékokat kaptak, mint alma, dió, pénzérme. Magyarországon hagyományosan december 24-én ajándékozzák meg egymást a családok.

Comments are closed.