Mentőövet dob az önkormányzat

Mentőövet dob az önkormányzat a kerületi intézményekben szolgálatot teljesítők számára. Cserdiné Németh Angéla javaslatára a képviselő-testület megszavazta, hogy mások mellett a helyi bölcsődék, óvodák alkalmazottai, az egészségügyben dolgozók a fogyasztói árak és a rezsiköltségek enyhítésére egyszeri bruttó 100.000 forint kiegészítést kapnak. Akik csak fél éve, vagy annál rövidebb ideje szolgálnak valamelyik önkormányzati intézménynél, azoknak 50.000 forint jár.

Miután Magyarországon egekbe szökött az infláció, és az előrejelzések szerint ez a következő hónapokban tovább emelkedik, a kerület polgármestere azt javasolta, ebben a súlyos helyzetben segítsenek saját munkavállalóiknak.

Cserdiné Németh Angéla a november 24-i testületi ülésen arról beszélt, az önkormányzat felelős a dolgozóiért, különösen azokért, akik keveset keresnek. Miután a képviselő-testület egyhangúlag megszavazta a javaslatot, az önkormányzat dolgozói, a helyi bölcsődékben, óvodákban, szociális intézményekben, a Dr. Vass László Egészségügyi Intézményben szolgálatot teljesítők egységesen bruttó 100.000 forint egyszeri kiegészítést kapnak. Azok, akik 2022. július 1-én, vagy azt követően léptek be, bruttó 50.000 forintot vihetnek majd haza.

A XV. kerületben legutóbb 2015-ben emelték a helyi adókat, amelyek a következő évben csekély mértékben csökkentek is. A gazdasági válság, a rezsiárak növekedése, illetve az, hogy a járványhelyzetre hivatkozva a kormány jelentős összegeket vont el az önkormányzatoktól, labilissá tette a költségvetést. A képviselők ezért döntöttek úgy, hogy ha csekély mértékben is, de emelik az építmény- és a telekadót.

Már a jövő évi költségvetés megalkotásakor nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a rezsiköltségek várható emelkedése, illetve az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás extrém növekedése miatt 2023-ban csak a legalapvetőbb működésre lesz forrás. Ezért a polgármester szerint elkerülhetetlen, hogy a rendkívüli helyzet enyhítésére növeljék a helyi adókat, amivel a képviselő-testület is egyetértett.

A vitában a fideszes dr. Lehoczki Ádám megdicsérte a kerület vezetését az átadott futókör miatt, amihez 50 milliós állami támogatást nyertek. A képviselő azt mondta, nem érti, miért nem dicsekszik ezzel a polgármester. A polgármester megköszönte az elismerést, majd hozzátette, sajnos a XV. kerület nem gyakran nyer állami pályázatot.

Ezúttal az ülés elején Király Csaba korábbi alpolgármestert, a Mindenki a Tizenötödikért frakció tagját köszöntötte 80. születésnapja alkalmából a polgármester. A képviselő immár 28 éve megszakítás nélkül szolgálja az itt élőket. A polgármester dr. Lehoczki Ádámot, akinek a napokban született meg a kislánya, szintén szeretettel köszöntötte. Lehoczki később megköszönte a gratulációt, de mindenkinek értésére adta, hogy ez nem tántorítja el a politikai vitától. Az is elhangzott, hogy december 1-től dr. Kevevári Edit jelenlegi aljegyző lesz a kerület jegyzője, aki pályázat útján nyerte el a megbízást.

SZÖVEG: Fazekas Ágnes

KÉP: Subits-Tóth Gergő

Comments are closed.