Hosszabb az érvényességük a tavalyi bérleteknek

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A korábbi évektől eltérően január 6-a helyett január 10-én hajnali 2 óráig lehet használni a 2014-es naptári évre szóló bérleteket. A Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) ezzel az a célja, hogy az éves bérletet használó ügyfelei kényelmesen, zökkenőmentesen vásárolhassák meg jövő évi  bérletüket.

Forrás: BKK Facebook oldala

Forrás: BKK Facebook oldala

Négy nappal meghosszabbítottuk a 2014-es naptári évre szóló bérletek érvényességi idejét, amelyeket így a korábbi évektől eltérően január 6-a helyett január 10-én hajnali 2 óráig lehet használni – írta a BKK. Célszerű a bérletvásárlást inkább korábbra, a csúcsidőszakon kívüli időszakra időzíteni hiszen már most is kaphatók a 2015-ös naptári évre szóló bérletek. Javasoljuk, hogy elsősorban a Deák Ferenc tér M-nél, a Ferenciek tere M-nél, a Kelenföld vasútállomás M-nél, a Keleti pályaudvar M-nél, a Kőbánya-Kispest M-nél, a Liszt Ferenc Repülőtérnél és a Móricz Zsigmond körtér M-nél található ügyfélközpontokat vegyék igénybe.

Hosszabb érvényességi idő

A 2014. évre szóló bérletek közül az alábbi éves bérletek érvényességét hosszabbítottuk 2015. január 10-én 02 óráig:

  • éves Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
  • naptári évhez kötött érvényességű (12 darab havi szelvényből álló)
    • kedvezményes éves Budapest-bérlet természetes személyek részére,
    • kedvezményes éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
    • kedvezményes éves Budapest-bérlet közoktatásban tanulóknak,
    • kedvezményes éves Budapest-bérlet felsőoktatásban tanulóknak,
    • kedvezményes éves Budapest-bérlet nyugdíjasoknak típusú bérletek decemberi szelvénye,
  • éves összvonalas Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves összvonalas Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
  • arckép nélküli éves Budapest-bérlet.

Nem vonatkozik az érvényességi idő meghosszabbítása a nem naptári évre érvényes éves bérletekre, mert azok tetszőleges kezdőnappal válthatók, továbbá nem érinti a havi és negyedéves vagy más, rövidebb érvényességű bérleteket sem.

Comments are closed.