Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap a kerületben is

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Lezárások és forgalomkorlátozások lesznek a Török Köztársaság elnöke, Recep Tayyip Erdogan érkezése miatt október 8-án és 9-én a főváros több pontján és a XV. kerületben is az M3-as bevezető szakaszán – írja az MTI.

A belvárosi főútvonalakon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, és több közösségi járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik. Lezárják október 8-án késő délutánig a Kossuth Lajos teret és közvetlen környékét, a téren az M2-es metró sem áll meg. Rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat, ezért akinek a repülőgépe hétfőn, illetve kedden délután indul, annak célszerű lényegesen korábban elindulnia otthonról
A delegáció miatt kedden délután 6-ig lezárják a Lánchidat és a fővárosi Széchenyi István teret. Vasárnaptól keddig ideiglenes forgalomkorlátozás van érvényben, amely a főváros I., II., V., VI., X., XIII., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületét is érinti, sok helyen tilos megállni. Szakaszosan és időszakosan lezárják hétfőn délután 2-ig például az M3-as autópálya bevezető szakaszát.

Comments are closed.