Kórusban Mácsaival a költészet napján

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Eddig az ismert színészek – többek között Bálint András, Csuja Imre, Mácsai Pál, Molnár Piroska, Mucsi Zoltán – jártak költészet napján a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban, idén azonban az iskola diákjai látogattak el egy ismert színművészhez.

 

Mácsai Pál ugyanis április 11-én a belvárosi Örkény Színház előtt tartott irodalmi „performanszot”, melyre a Dózsa, illetve a Madách Imre Gimnázium diákjait is meghívta. A rákospalotai intézmény körülbelül hatszáz tanulója több mint ezerfős kórusban szavalta együtt Mácsai Pállal József Attila ismert versét, a „Tiszta Szívvel”-t, melyet színészekből álló zenekar kísért.

Comments are closed.