Kiváló a tatamin és az iskolapadban

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A Fővárosi Közgyűlés Váci utcai dísztermében adták át október elején a fővárosi „Élen a tanulásban, élen a sportban” elismeréseket.  A kitüntetett diákok között volt Tóvizi Adrienn, a Hartyán Általános Iskola korábbi és a Könyves Kálmán Gimnázium jelenlegi tanulója is.

Tóvizi Adrienn/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Tóvizi Adrienn/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A díjakkal a tavalyi tanév eredményeit jutalmazták, és akkor Adrienn még az újpalotai kék iskola nyolcadikos tanulója volt. Az indoklás szerint a tanulmányi eredménye kitűnőre sikerült, emellett a sportban is szép sikereket ért el.

A díj/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A díj/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A Nihon Újpalotai SE karatézójaként részt vett a tavaly novemberi lisszaboni Wado kai Európa-bajnokságon, ahol az egyéni és csapatküzdelemben (kumitében) egyaránt bronzérmes lett. Ez volt az első világversenyen szerzett érme, amelyet azonnal sikerült megdupláznia.

Bronzérem/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Bronzérem/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Az egyesületem elsősorban tradíciókra és nem a versenysportra épít – mondta a fiatal újpalotai díjazott. – Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem versenyzünk. A lisszaboni Európa-bajnokság például fantasztikus élmény volt, melyhez hasonlót szívesen átélnék még a jövőben is.
Adriennt ez a fegyelmezettség és megfontoltság jellemzi a mindennapi életben is. A középiskolai tanulmányaira is tudatosan készült, ennek megfelelően egy patinás intézménybe, az újpesti gimnáziumba is felvételt nyert. Szeptembertől azonban sokkal több kötöttséggel jár a tanulás, mint korábban.
– A sportról semmiképpen sem szeretnék lemondani, mert ez eddig is rendre és fegyelemre nevelt – mondta Adrienn. – Sőt a jövőben szeretnék majd a tatami mellett a szőnyeg szélén is bizonyítani. Eltökélt szándékom ugyanis, hogy WKF (­World Karate Federation) bíró leszek, mert szeretném ebben a szerepben is kipróbálni magam.

Comments are closed.