Kiperelt iratok

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Szilvágyi László, a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót a Hubay Jenő téren augusztus 2-án.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A képviselő azért tartotta fontosnak a sajtó összehívását, mert Demeter Márta, a párt országgyűlési képviselője saját Facebook-oldalán tette közzé, hogy pert nyert a HungaroControl ellen. A légiforgalmi irányító cég kénytelen volt kiadni azt a szerződést, amely az állami vállalat és egy fideszes alapítvány, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány között köttetett. Az LMP szerint a dokumentum pontosan bizonyítja, hogy az alapítvány közpénzből 320 millió forint támogatást kapott, amelyet akár a repülőgépek zajcsökkentésére is lehetett volna fordítani, ám ezt az összeget a Polgárok Háza népszerűsítésére költötték.

Szilvágyi László azért tsartotta fontosnak erről a médiát tájékoztatni, mert az alapítvány akkori elnöke, László Tamás a Fidesz polgármester-jelöltjeként indul a szeptember végi időközi választáson. A képviselő szerint egy ilyen „bizonyított visszaélés a közpénzekkel” alkalmatlanná teszi a jelöltet a kerület irányítására. Szilvágyi László arra a kérdésre, hogy az LMP XV. kerületi szervezete tervez-e pert indítani László Tamás ellen, elmondta, hogy a HungaroControl egyelőre még csak a kétoldalas szerződés másolatát bocsátotta rendelkezésükre, az ahhoz kapcsolódó teljesítésigazolásokat és egyéb dokumentumokat még nem. Márpedig a perhez erre is szükségük lenne.

Comments are closed.