Tankérem

3
okt

Hubay ’50: Boldog születésnapot!

Nagyszabású koncertsorozat kezdődött a Bocskai utcában, ötvenéves a Hubay Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola (a továbbiakban Hubay). Szombaton, a nyitóhangversenyen számos régi tanítvány tiszteletét tette a koncertteremben, olyanok is fölléptek, akiknek nevét a világ más tájain már jól ismerik a zenebarátok. Bokor György igazgató az iskolaalapító Bozsér Zoltánról emlékezett meg, aki nemrég hunyt el, előtte pedig azt a filmet vetítették

Read more

20
szept

Elhunyt Kulcsár Győző

Hetvenhét éves korában szerdán este elhunyt a Rákospalotán élt vívólegenda, a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója, számos vívóbajnok edzője.  Kulcsár Győző az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es olimpián csapatban szerzett aranyérmet, Mexikóvárosban egyéniben is győzött. Az 1972-es müncheni játékokon és négy évvel később Montrealban egyéniben bronzérmes volt. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy

Read more

18
szept

Szomorú és vidám percek

A születés és a halál jegyében teltek az elmúlt hetek, táncoló-tomboló fiatalok váltották egymást a búcsúzó sportbarátokkal, akik az egykori legendás futballistára emlékeztek.  Engedjük előre az ifjakat, mert ők általában nem érnek rá, mindig sok a dolguk, ki se látszanak a tennivalókból.  Hétéves lett a Csomópont Tehetséggondozó Egyesület, ennek megfelelően nagy bulit csaptak Karacs Miklósék Újpalotán, ott voltak az egyesület tanoncai,

Read more

10
aug

Nyugi, ez a Lőrinc még nem pisil

Van itt egy kis probléma ezzel a Lőrinc-nappal. A legnagyobb felfordulást az okozza, hogy Lőrinc a néphagyomány szerint belepisil a dinnyébe, azaz utána már túlérett, kásás lesz ez a pompás gyümölcsünk, melyről szeretik azt állítani (nyilván a dinnyekereskedők), hogy ez volna a mezőgazdaság alfája és ómegája, enélkül Magyarország elképzelhetetlen volna. Na most ez annyira nem igaz, hogy ha édes hazánkban

Read more

25
júl

Elhunyt Szepesi György

Néhány napja a 90 éve született Budai II. Lászlóról, az Aranycsapat jobbszélsőjéről emlékeztünk meg, akiről stadiont neveztek el a 15. kerületben. Friss gyászhír, hogy kilencvenhat éves korában elhunyt az Aranycsapat 12. tagja, az egész ország által jól ismert legendás rádióriporter.  Szepesi György 1922. február 5-én született Budapesten Friedländer György néven, édesapja a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg. Nem sokkal később,

Read more