Rajt

5
szept

A számla és én

(Egy rezsicsökkentett áramot fogyasztó állampolgár emlékirata) Legyek ugatós kutya, ha egy szót is értek az új áramszámlámat kísérő levélből, melynek címe: Számlarészletező. Az összeg, mely a július 2-a és augusztus 1-je közötti időszakra vonatkozik, szerény mértékben emelkedett, de hogy pontosan mi mit jelent rajta, képtelen vagyok megfejteni. De abból indulok ki, hogy a hülye én vagyok, természetesen. Azt mondjuk látom,

Read more

17
aug

Zsókavár és Erdőkerülő utca: jövő júniusig tart a felújítás

Egy modern városközpont megteremtése a cél. A mostoha sorsú Újpalota lakói régóta várják, hogy a Zsókavár és az Erdőkerülő utca állapota rendben legyen. Most érkezett el a pillanat, kezdődik a felújítás, búcsút lehet inteni a kollektivizmus lakóteleppel kapcsolatos alapérzetének. Aminek persze az is része, hogy amikor megépült a panelrengeteg, néhány Moszkvics és Trabant árválkodott a házak előterében. Most meg az

Read more

30
máj

A tarka ejtőernyő esete a multikultival

Egy meghallgatás pillanatképei Amit gondolunk, azzá leszünk. Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk. Miért haragudnánk emiatt másokra? Ez a Buddha-idézet jutott eszembe a legutóbbi képviselő-testületi ülésen május 26-án, amikor a Csokonai Nonprofit Kft. vezetőinek megválasztása zajlott. Beke Károly és Bátyai Edina úgy szembesülhetett a politikai természetű támadásokkal, hogy sejteni lehetett, a kerületi kulturális környezet átalakítását célzó pályázatukat – amelynek szakmai betéteivel

Read more

19
máj

Milyen legyen az új budapesti Duna-híd?

Meghosszabbítottuk az Aquincumi híd vizsgálatáról szóló kérdőívünk kitöltési határidejét, így ezen a héten várjuk még a véleményeteket! – írta Balogh Samu Facebook oldalán. A budapesti főpolgármester-helyettes azt is közölte, bár az Aquincumi híd megépítése régóta szerepel Budapest terveiben, nem gondolják, hogy egy terv, csak azért mert régi, feltétlenül jó is. Ezért elsőként leporolják a régi terveket és megvizsgálják, hogy a

Read more

12
ápr

Hogyan lett Chrysoula 69 évesen első választó?

Hát úgy, hogy Magyarország nem csak a magyaroké, hanem egy kicsit a görögöké is. Most már közel tízmilliomod részben a tavaly magyar állampolgárságot kapott Boros Chrysoula is részesül a jótéteményből. Az 1953-ban született görög asszony szülei trák vidékről érkeztek hozzánk ’51-ben, politikai emigránsok voltak. A polgárháború elől menekültek, s akkor a magyarok még nem migránsozták le őket, hanem minden segítséget

Read more