A számla és én

Átlagos olvasási idő: 2 perc

(Egy rezsicsökkentett áramot fogyasztó állampolgár emlékirata)

Legyek ugatós kutya, ha egy szót is értek az új áramszámlámat kísérő levélből, melynek címe: Számlarészletező. Az összeg, mely a július 2-a és augusztus 1-je közötti időszakra vonatkozik, szerény mértékben emelkedett, de hogy pontosan mi mit jelent rajta, képtelen vagyok megfejteni. De abból indulok ki, hogy a hülye én vagyok, természetesen.

Azt mondjuk látom, hogy az augusztus 1-jén (egyetlen napon) elhasznált villany 1 kilowattóra volt, és ennek piaci ára nem 5,11 forint, hanem 31,8 (hogy ezek miért száolnak filléreket, megmondani nem tudom). A jelzés az, hogy „ESZ Lakossági „A1” lakossági piaci ár. Van kedvezményes, normál és alap szabás is – a tételfelsorolást mellékelem.

Mi a búbánat az „Elosztói forgalmi díj”, melyből van „A1” jelzésű, meg „B Alap” is. Szerepel még „átviteli díj, meg a fizetési felszólítás díja is – mindent pontosan kifizetek, nem is értem, a számlán 1264 forint szerepel ezen a címen. Hogy rajta van a számlán 161 forint késedelmi kamat is, már nem is említem.

Nem értem a „Rendszerhasználati díjak összesen” című blokkot sem. Meg a kerekítést, melyet mínusz 2 forinttal jelölnek, de nem látom nyomát, hogy valahol kerekítettek volna.

Rendszerhasználati díj? Az meg mi?
Hemzsegő kilowattórák

Mellékeltek mindenesetre egy „Legfontosabb információk az energiaszámlákról” című brosúrát is, mely elvileg az áramszámlával kapcsolatos változásokról tájékoztat. Itt az első mondat mindjárt szíven üt. „A háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában energiaválság alakult ki, a pici energiaráak drasztikusan emelkednek.

Persze, mondom, hiszen megemeltétek.

Aztán jön a propaganda. A magyar kormány (most tényleg, melyik emeli a villanyáram árát nálunk, a bangalore-i?) Európában egyedülálló döntést hozott hozott azzal, hogy a magyar lakosság védelmére a mostani energiaválságban is biztosítja a tizedik éve fenntartott rezsicsökkentést (meg kell a szívnek szakadni). És utána jön a szám: az édes magyarok 2523 kilowattóra mennyiségig (éves szinten) továbbra is rezsicsökkentett áron stb. Aztán hirtelen ügyfelek vagyunk: a kedvezmányes sávhatár felett sem kell piaci árat fizetni, hanem annál jóval kedvezőbb, lakossági piaci árat.

Egy idézet következik, melyből elvileg pontosan meg kellene értenem, hogy mi a pálya. „Leolvasást követően – ezt még értem – Ön mindenképpen a ténylegesen felhasznált áramot fogja kifizetni, teljesen mindegy, hogy az éves elszámolásig havonta diktált vagy havi átalányt fizet. A kedvezményes mennyiség elszámolási időszakra jutó időarányos részéig minden esetben rezsicsökkentett áron számoljuk el a fogyasztást, ha pedig többet fogyasztott, azt a mennyiséget már a magasabb, lakossági piaci áron. Fontos tudnivaló, hogy az időarányos számítás miatt esetlegesen ki nem használt kedvezményes mennyiség nem vész el (hozzáteszem: energia nem vész el…), azt a következő elszámolás során vesszük figyelembe.”

Mondjuk ezt így leírva még éppen lehet is érteni. De ami a számlán van, ahhoz nekem közöm nincs. És még a legeslegelején tartunk. Mi lesz a számlákon decemberben, januárban? Belegondolni se merek. (PP, Periszkóp Palotán, Rab László, 2022. szeptember 5.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.