Kultúra

28
febr

Minden nyelv egy világ

Tréfás Hajnalka szakfordítót még tavaly ajánlotta beszélgetőtársunknak Cheritah Laura és Hecker Balázs a Kerületi kérdések sorozatunkba. Beszélgettünk vele arról, hogy honnan örökölte a rá jellemző derűt, miért jó idegen nyelvet tudni és elveheti-e a mesterséges intelligencia a fordítók munkáját.

28
febr

A kicsi séf

A hét közepén végre megérkezett Anya egészséges fritőze (ez itt nem a reklám helye, de forró levegős, minimális olajjal készül benne az étek, tényleg szuper). Alig várta a hétvégét, hogy felavathassa, természetesen sült krumplit és rántott húst tervezett, persze vasárnapra, lévén hagyománytisztelő.

28
febr

Fájdalom és mese

Szabó T. Anna Ár című kötete címadó verséhez hasonló hatást ér el az olvasóknál. Hirtelen megjelenik, körülvesz minket, mindenfélét hoz magával, és teljesen mások leszünk, miután levonult és elolvastuk az utolsó verset.

28
febr

Az önálló Pestújhely 110 éve

Pestújhely, mint önálló település 110 éve jött létre. Vagy lehet, hogy 109? Korabeli újságcikkek segítségével idézzük fel Rákospalota egykori területének önállósodási törekvéseit és ennek folyamatát.

28
febr

Még mindig az a kéz…

Igen, a felesleges. Ha már elkezdtem színt vallani, folytatom. A Gyermek életében immáron 10 éve jelen lévő felesleges kéz, az enyém, az élet higiénés területeire is kiterjed. Konkrétan a toaletthasználattal és a tisztálkodással kapcsolatos dolgokra.