Kultúra

12
febr

Gyerekeket látott vendégül a Coop a Csokonaiban

Óvodások élvezhették a Hab a tortán gyerekelőadást, az áruház állta a jegyeket.

5
febr

A szerelem tartotta Budapesten Auguszt Eleket

A Monarchia első éveiben érkezett Budapestre Auguszt Elemér, beleszeretett a városba, későbbi feleségébe, s itt ragadt. Az alapító dédunokája mesélt a családtörténetről, cukrászatról, mesterségről. Auguszt Olgával beszélgettünk.

30
jan

Nem szokványos nézőpontból láthatjuk Budapestet a színpadon

A magyar kultúra napjához kapcsolódva indították el a Budapest 150 programsorozatot, a nyitó rendezvényen hirdették ki a Budapest Drámapályázat győztesét.

27
jan

A régmúlt Budapestje mutatja, milyen fontos lett a múltunk

A Budapest Időgép egyik megálmodójával, Kenyeres Istvánnal beszélgettünk.

24
jan

Tudott Robert Downey Jr. vagy Joaquin Phoenix magyar gyökereiről?

Még öt előadáson keresztül mutatják be a Csokonaiban Hollywood meglepően kiterjedt magyar gyökereit. Az már az első alkalmon kiderült, hogy nagy érdeklődés övezi a sorozatot.