Bittner Dániel

10
márc

Besegítenének a hódoknak a Rákospalotai-láp megmentésében

A felbecsülhetetlen természeti kincset védetté nyilvánítaná a kerület Izgalmas múltja, fontos ökológiai szerepe van a Rákospalotai-lápnak, mégis felszámolná a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Megmentéséért a fővároshoz fordult kerületi önkormányzat. A Rákospalotai-láp helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását javasolja a XV. Kerület Képviselő-testülete a Fővárosi Önkormányzatnak – írta Gyurkó Dániel, a XV. kerület alpolgármestere Facebook-oldalán. „Jó esélyt látok rá, hogy sikerrel

Read more

7
márc

„MINDIG NÁLUNK MARAD A KONTROLL”

Mérő László: a mesterséges intelligencia korában másképp leszünk okosak   Nem nő a fejünkre a mesterséges intelligencia, de szabályozni kell a működését – mondja lapunknak adott interjújában Mérő László matematikus, aki nemrég a Csokonai Rendezvényházban tartott előadást a témáról. Szerinte a technológia fejlődésével nem butulunk el, bár az érzékelésünk idővel átalakul. Noha technológiailag régóta fejlődünk, az AI és a ChatGTP

Read more

10
febr

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA IDÉN IS ÖSSZEHOZTA A KERÜLETET

Az egyre szűkülő kormányzati források és a költségvetési nehézségek ellenére különleges kerületi eseménysorozatot hozott létre a XV. Kerületi Önkormányzat és a Csokonai Nonprofit Kft. összefogása. Január 22. – első hallásra csupán egy a dermesztően hideg téli napok közül, ám 1989 óta jóval többet jelent ennél: ekkor van ugyanis a magyar kultúra napja. A mesterséges intelligencia korában nyilván sokan teszik fel

Read more

2
febr

Közös gondolkodás a kerület lakóival

Farkas Edit lakossági fóruma a polgármesterrel és a tanácsnokkal A 4-es választókörzetben eddig is rendszeresek voltak Farkas Edit lakossági fórumai, ám újraválasztott képviselőként a mostani volt az első, amit a körzethatárok átrajzolása után tartott. Ahogy képviselő asszony lapunknak fogalmazott: „a nagyobb volumenű tervekhez nagyobb helyszín dukál”. A lakók és az érdeklődők így mostantól a Dugonics utca 22. alatti kertes házban

Read more

24
jan

„Rengeteg jó tendenciát látok!”

Makai Ferenc közrend- és köztisztaságvédelmi tanácsnok lett „A szemléletformálás a legfontosabb!” – mondja új pozíciójáról Makai Ferenc  önkormányzati képviselő (Mindenki a Tizenörótödikért), aki ebben a ciklusban már közrend- és köztisztaságvédelmi tanácsnokként is dolgozik. Lapunknak adott interjújában terveiről, a közbiztonság kerületi helyzetéről és arról beszél, hogyan szeretne együttműködni a választópolgárokkal.   Nemrég közrend- és köztisztaságvédelmi  tanácsnok lett. Miért vágott bele ebbe

Read more