Kultúra

8
jún

Nagyszülők készenlétben

A nyár beköszöntével gyakran a nagyszülők maguk ajánlkoznak fel, hogy elviszik vakációzni a kicsit, egyrészt azért, hogy jó helyen legyen a gyerek, amíg a szülők dolgoznak, másrészt ők is szívesen töltik az idejüket az unokájukkal.

4
jún

CASTING – Meghallgatás a Pesti Magyar Színházban

A Pesti Magyar Színház meghallgatást hirdet A MUZSIKA HANGJA című musical szerepeire.

4
jún

Este jó, este jó, este mégis jó

Zelk Zoltán „Este jó, este jó” című verse nemcsak a költőt, hanem a verset megzenésítő Vitai Ildikót is eszünkbe juttatja.

3
jún

Válogatott rögtönzéseim

Az idei Pestújhelyi Napokon – június 3-án este 7 órakor a Pestújhelyi Közösségi Házban – személyesen találkozhatunk Sándor György „humoralistával”.

3
jún

Régi ízek tárháza

Legalább két és fél éve árulja már portékáját az újpalotai piacon Ecseri István, a dányi Fazenda tanya birtokosa.