Tag: búcsú

13
febr

Végső búcsút vettek Kun Zsuzsától, kerületünk díszpolgárától

Utolsó útjára kísérték február 12-én Kun Zsuzsát, a magyar balettművészet emblematikus alakját, Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas balettművészt, Kiváló Művészt, balettmestert, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagját és Mesterművészét, az Állami Balett Intézet egykori igazgatóját, főiskolai tanárát, a Magyar Táncművészeti Egyetem Rector Emeritusát, a XV. kerület díszpolgárát – írja a Magyar Táncművészeti Egyetem.

14
nov

Búcsú Attila atyától

Az életének 83., papi szolgálatának pedig 51. évében elhunyt Vitai Attila kanonok, nyugalmazott plébános, Kiskunmajsa és a XV. kerület Díszpolgárának temetési szertartása november 23-án 16 órakor lesz a Rákospalota MÁV-telep Jézus Szíve Plébániatemplomban – tudatta a plébánia.

2
okt

Végső nyugalomra helyezték Kulcsár Győzőt, a Nemzet Sportolóját

Végső nyugalomra helyezték a 77 éves korában elhunyt Kulcsár Győzőt, a Nemzet Sportolóját, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőt október 1-jén – írja az MTI. A neves szakember kerületünk lakója volt.

25
szept

A Szent István-bazilikában búcsúztatják Dr. Géczi Istvánt

Szeptember 27-én 10 órakor vesznek végső búcsút.

20
szept

Fekete hét a Litva utcában, két kiváló sportember hunyt el

Pár nappal azt követően, hogy búcsút vettünk dr. Géczi Istvántól, egy újabb sportlegenda is távozott közülünk. Kulcsár Győző, a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Nemzet Sportolója hosszan tartó betegséget követően szeptember 19-én – egy hónappal a 78. születésnapja előtt – hunyt el. Az egykori legendás sportoló edzőként is kimagasló sikereket ért el. Több tanítványa – itthon és Olaszországban is, ahol szintén sokáig edzősködött – olimpiát, világ- és Európa-bajnoki címeket nyert. Legutolsó nagy sikere, Szász Emese riói olimpiai győzelme volt.