Kultúra

5
dec

CSOKIMIKULÁS ÉS VIRGÁCS – RÉGI IDŐK ÉS MAI HAGYOMÁNYOK RÁKOSPALOTÁN, PESTÚJHELYEN ÉS ÚJPALOTÁN

Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán minden decemberben felcsillan a gyerekek szeme, amikor a Mikulás érkezését várják. A fényesre pucolt csizmák az ablakban, az izgatott készülődés és a közösségi programok mind részei annak a hagyománynak, amely több mint 1700 évre nyúlik vissza. A Mikulás alakja ugyanis nem csupán mesehős: egyszerre valós történelmi személy és modern legenda. Novák József Lajos 1914-ben, a Néprajzi

Read more

5
dec

A ROCK AND ROLL RÁKOSPALOTAI BÖLCSŐJE

Rákospalota neve mostantól örökre összeforr a magyar rock and rollal: december 4-én a XV. kerületi önkormányzat emléktáblát állított a legendás Hungária zenekarnak a Pézsma utca 11. számú ház falán. Nem véletlenül éppen ott, hiszen 1979-ben és 1980-ban ebben az épületben próbáltak a fiatal zenészek, és innen indult el az a zenei út, amely később egy egész országot táncra perdített. Szikora

Read more

4
dec

PANORÁMA, AMELY ÖSSZEKÖTI A MÚLTAT ÉS JÖVŐT

A hétköznapok szürke rohanásában könnyen megfeledkezünk arról, milyen értékek vesznek körül. A Víztoronyház tetejéről lenézve azonban új fényben látszik a kerület: a rejtett kincsek, a közösség és a jövő ígérete egyetlen panorámában.  Nem véletlen, hogy a kerület ikonikus épületével újra és újra foglalkozunk: a Víztoronyház idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, és az ANNO 29. összművészeti fesztivál nyitóprogramjának helyszíneként számos érdekességet

Read more

3
dec

KARÁCSONYI GÁLA ÚJPALOTÁN – SZTÁROK ÉS FIATAL TEHETSÉGEK EGY SZÍNPADON

Zenével, tánccal és ünnepi csillogással indul a december Újpalotán: a Csomópont Karácsonyi Gála 2025-ben Csongrádi Kata és Poór Péter hozza el a karácsony hangulatát, miközben a kerület fiatal tehetségei is reflektorfénybe lépnek. December 6-án ismét megtelik élettel az Újpalotai Közösségi és Civil Ház. A Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület hagyományos Karácsonyi Gálája délután 15:30-kor veszi kezdetét, felejthetetlen élményt ígér mindazoknak,

Read more

2
dec

EMLÉKTÁBLÁT KAP A HUNGÁRIA – ROCK’N’ROLL ÖRÖKSÉG A XV. KERÜLETBEN

A XV. kerületi önkormányzata december 4-én avatja fel azt az emléktáblát, amely a legendás Hungária együttesnek állít maradandó tiszteletet. A helyszín nem véletlen: a Pézsma utca 11. szám alatti házban született meg a magyar rock and roll egyik legikonikusabb albuma, a Rock’n Roll Party. A kezdetek otthona Ebben az épületben lakott Szikora Róbert, akinek édesanyja ma is itt él. A

Read more