Közlekedés

2
dec

TÉLI MOL BUBI-BÉRLET: 500 FORINTÉRT TEKERHETÜNK

Budapest közösségi kerékpárosai számára új lehetőség nyílt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevezette az 500 forintos téli MOL Bubi-bérletet.  A BKK közleménye szerint, az átmeneti konstrukcióval a kerékpárok december 23-ig használhatók, függetlenül attól, mikor vásárolták meg a bérletet. A téli bérlet ugyanazokat a feltételeket kínálta, mint a korábbi konstrukciók: egy bérlettel 30 percig ingyenesen lehetett kerékpározni. Mint írják, a változás

Read more

28
nov

DECEMBERBEN KERÜLŐÚTON JÁR A 25-ÖS BUSZ

A Rekettye utca környékén zajló vízvezeték-csere miatt december első felében ideiglenesen módosul a 25-ös buszjárat útvonala. A Fővárosi Vízművek kezdeményezésére december 1. és 12. között a BKV a munkálatok idejére új nyomvonalon közlekedteti a járatot, hogy az autóbuszok biztonságosan el tudják kerülni a lezárt útszakaszt. A változásra a Rekettye utca és az Irány utca kereszteződésében végzett vízvezeték-csere miatt van szükség.

Read more

27
nov

INDUL A FÉNYFLOTTA – IDÉN ELŐSZÖR HAJÓVAL IS!

Készülhetünk, november 28-án, pénteken napnyugtakor (17 órakor) ismét útnak indul a BKV ünnepi fényflottája. A fényvillamos és a Mikulásbusz a kerületbe is ellátogat. A cég tájékoztatása szerint a Hungária kocsiszínből egyszerre gördülnek ki a csillogó fényfüzérekkel feldíszített villamosok, buszok, trolik és a meglepetés: idén először hajó is csatlakozik a különleges járművek sorához! A flotta sztárja a legendás UV fényvillamos lesz,

Read more

24
nov

FAÁPOLÁS MIATT LEZÁRJÁK A PARKOLÓKAT AZ ERDŐKERÜLŐ UTCÁBAN

Ideiglenes parkolási korlátozásokra kell számítani november 25-én az Erdőkerülő utca környékén: reggel 7 órától faápolási munkák kezdődnek az Aldi áruház (47. szám) és a Páskom park által határolt útszakaszokon.  Az önkormányzat közleménye szerint a szakemberek metszési, gallyazási és űrszelvényezési feladatokat végeznek, hogy a faállomány ne akadályozza a parkoló járműveket, és biztonságosabb legyen a közlekedés. Hozzátették: a parkolókat egy ütemben zárják

Read more

10
okt

Megújuló útszakaszok Rákospalotán

Járdajavítás, vízelvezetés, új burkolat